La Liga: gyors gólváltás a hajrában, ikszelt a Valencia

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 20:30
null
John Guidetti hamar örült a 84. percben – az Alavés néhány perccel később bukta a győzelmet (Fotó: Getty Images)
Az Elche a Levantét győzte le; a Valladolid a Cádizzal, a Valencia pedig az Alavésszal játszott döntetlent a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójának szombati játéknapján.

 

A legutóbbi két bajnokiját megnyerő Alavés az elmúlt hetekben nem túl fényesen teljesítő Valencia otthonába látogatott. A kiegyenlített játékot hozó mérkőzésen először Kevin Gameiro révén a hazaiak találtak a kapuba, ám a VAR-vizsgálatot követően a gólt les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

Érvényes gólt a vendégek szereztek először: a 84. percben egy szabadrúgást követő kavarodás során John Guidetti vette be a kaput, ám az előny nem tartott sokáig – nem sokkal a rendes játékidő vége előtt Maxi Gómez közeli fejesét még nagy bravúrral védte a kapus, ám José Gaya lövésénél már tehetetlen volt.

A Levante sorozatban negyedik bajnokiját veszítette el a kiesés elől menekülő Elche otthonában, amely hét mérkőzés után tudott ismét nyerni.

Az Elche sikerét a Valladolid bánhatja, amely a decemberi gól nélküli döntetlent követően megint nem bírt a Cádizzal.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Elche–Levante 1–0
(Boye 32.)
Valladolid–Cádiz 1–1 (Plano 14., ill. Cala 64.)
Valencia–Deportivo Alavés 1–1 (J. Gaya 89., ill. Guidetti 84.)

Később
21.00: Real Madrid–Real Betis (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 32 22 7 3 59–20 +39 73
2. Real Madrid 32 21 7 4 56–24 +32 70
3. Barcelona 31 21 5 5 74–28 +46 68
4. Sevilla 32 21 4 7 47–25 +22 67
5. Real Sociedad 32 13 11 8 50–34 +16 50
6. Villarreal 32 12 13 7 49–36 +13 49
7. Betis 32 14 7 11 42–45 –3 49
8. Granada 31 12 6 13 40–51 –11 42
9. Osasuna 32 10 10 12 30–37 –7 40
10. Athletic Bilbao 31 9 11 11 39–33 +6 38
11. Celta Vigo 32 9 11 12 42–50 –8 38
12. Levante 33 9 11 13 38–46 –8 38
13. Cádiz 33 9 10 14 28–49 –21 37
14. Valencia 33 8 12 13 41–48 –7 36
15. Getafe 32 7 10 15 24–39 –15 31
16. Deportivo Alavés 33 7 10 16 28–49 –21 31
17. Elche 33 6 12 15 29–49 –20 30
18. Valladolid 32 5 14 13 29–43 –14 29
19. Huesca 32 5 12 15 31–48 –17 27
20. Eibar 32 4 11 17 23–45 –22 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik