La Liga: a Liverpool szélsőjét szívesen látná a Barcelona – sajtóhír

2022.05.10. 10:02
null
Sadio Mané szerződése 2023-ban lejár jelen állás szerint (Fotó: AFP)
Sadio Mané a Barcelona radarjára került – írja az El Mundo Deportivo. A spanyolok úgy tudják, a Liverpool 30 esztendős támadója is hajlana a klubváltásra, szívesen kipróbálná magát a La Ligában.

 

 

Az El Mundo Deportivo beszámolója szerint a Barcelona vezetőségében és edzői stábjában is úgy látják, Sadio Mané megszerzése reális lehetőség nyáron, a 30 éves szenegáli pedig plusz támadópotenciált adna Xavi Hernández csapatának. Ami ennél is fontosabb, állítólag Mané is nyitott a váltásra, és örömmel kipróbálná magát Spanyolországban mint a Barcelona futballistája.

A katalánoknál a bal szélen bevethető, ám rendkívül sérülékeny Ansu Fati posztriválisaként, ám tükörszélsőként bevetve a kölcsönszerződése lejártával vélhetően a Wolverhamptonhoz visszatérő Adama Traoré alternatívájaként is bevethető lehetne.

Az egyetlen kérdés a szélső ára – ugyanakkor az El Mundo Deportivo elképzelése szerint koránt sem biztos, hogy a Liverpool nagyon magas átigazolási díjban gondolkodik. Mané szerződéséből ugyanis már csak egy év van hátra, és egyelőre nem haladnak jól a kontraktus meghosszabbításáról szóló tárgyalások.

Mané az elmúlt hat év jelentős részében meghatározó tagja volt Jürgen Klopp csapatának, 265 tétmeccsen 118 gólig és 47 gólpasszig jutott a Mersey-partiaknál, ám Diogo Jota majd Luis Díaz érkezése óta már közel sem érinthetetlen a helye a liverpooli kezdőcsapatban.

A szenegáli támadó februárban Afrika-kupát nyert, klubszinten pedig minden esélye megvan arra, hogy a már elhódított angol Ligakupa-serleg mellé az FA-kupát, a Bajnokok Ligáját és a Premier League-et is megnyerje csapatával. Igaz, az angol bajnoki címre van talán a legkisebb esélye a Liverpoolnak, főleg az előző hétvége eredményei után... A nemzetközi sajtóban már most azt pedzegetik, ha „vörösök” négy serleget is szereznének, úgy Mané a 2022-es Aranylabda-szavazás egyik nem is annyira titkos esélyese is lehetne.

Mané Franciaországban, a Metznél lett profi futballista, 2012-ben a Red Bull Salzburg 4 millió euróért, 2014-ben a Southampton 23 millióért, újabb két évvel később, 2016 nyarán a Liverpool 42 millió euróért szerződtette őt.

Legfrissebb hírek

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
3 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
13 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
20 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09
Ezek is érdekelhetik