La Liga: a volt spanyol kapitány lett a Granada vezetőedzője

2021.06.18. 13:22
null
Egy év után tér vissza a kispadra Robert Moreno (Fotó: AFP)
A korábban a Barcelonánál és az AS Románál másodedzőként, míg az AS Monacónál vezetőedzőként dolgozó Robert Moreno veszi át a Granada CF irányítását – számolt be a hírről a klub hivatalos honlapja.

 

A tréner Luis Enrique segédedzőjeként a Barcelona első és második csapatánál, az AS Románál és a Celta Vigónál is dolgozott – utóbbinál a 2013–2014-es idényt követően a 2017–2018-as évadban Juan Carlos Unzué munkáját is segítette.

A spanyol válogatotthoz 2018 júliusában került Luis Enrique segítőjeként, majd a tréner lemondása után – kislánya súlyos állapota miatt döntött a távozás mellett – 2019 márciusában ő vette át a gárda irányítását. A nemzeti csapatot tíz mérkőzésen vezette összesen, amelyekből nyolcat megnyert az együttes, kétszer pedig döntetlent játszott, majd 2019 novemberében Luis Enrique visszatért a kispadra. Ezután Robert Morenót az AS Monaco vezetőedzőjévé nevezték ki, de mindössze 13 mérkőzésen vezethette a csapatot.

Az elmúlt három idényben Diego Martínez irányította a Granadát, de ő május 28-án távozott az együttestől, amely az elmúlt évadban a kilencedik helyen végzett a La Ligában, az Európa-ligában pedig a Manchester United ellen búcsúzott a negyeddöntőben.


Legfrissebb hírek

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
14 órája

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
20 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19