CIES: a Real Madridban játszik a világ legértékesebb játékosa

K. T. I.K. T. I.
2022.01.05. 17:57
null
Vinícius Jr. a világ jelenlegi legértékesebb labdarúgója a CIES számításai szerint (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) az év eleji tanulmányában azt vizsgálta, kik a topligában játszó futballisták közül jelenleg a legértékesebbek. A szervezet saját metodikát dolgozott ki, amely a lejátszott meccseket, az életkort, a jelenlegi szerződések feltételeit, lejártát és így a további (gazdasági) potenciált egyaránt igyekszik figyelembe venni. A lista élén ennek köszönhetően többnyire fiatal, de Európa élcsapataiban máris alapembernek számító nevekkel találkozunk. Rögvest az első helyen 166 millió eurós becsült értékkel a Real Madrid szélsőjével, Vinícius Juniorral.

 

A CIES kimutatása egészen pontosan 166.4 millió eurót határoz meg a Real Madrid 21 és fél éves játékosának értékére, aki így több mint 10 milliót ver a dobogó második helyén álló angol Phil Fodenre (Manchester City) és több mint 20-at Erling Haalandra (Dortmund).

A 10 legdrágábbnak értékelt futballista közül kettő játszik a Man. Cityben, kettő a Barcelonában. Az élmezőnybe pedig a legtöbb fiatalt a német liga adja: az első tízből négyen is a Bundesligában futballoznak.

A legértékesebb támadó a már említett Vinícius, a középpályások közt a leverkuseni Florian Wirtz vezet (133 millió), a legdrágább védő a Bayern München kanadaija, Alphonso Davies (122.3 millió), míg a legértékesebb kapus a PSG-s Gianluigi Donnarumma (82 millió) a CIES adatai alapján.

A Leipzig magyar középpályása, Szoboszlai Dominik az 58. helyen szerepel a listán.

A hétszeres aranylabdás Lionel Messi és az ötszörös győztes Cristiano Ronaldo sem fért be a top 100-ba, melynek legolcsóbb tagja az 50.2 millió euróra taksált Szon Hung-min.

A teljes lista ide kattintva böngészhető!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
9 órája

Vinícius Júnior a Real Madrid történelmének legrosszabb tizenegyesrúgója a XXI. században

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 11:25

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57
Ezek is érdekelhetik