Barcelona: Messi hat-nyolc hétig nem léphet pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.11. 14:00
null
Messi szolgálatait egy ideig nélkülözni kénytelen a Barcelona (Fotó: Action Images)
A Barcelona labdarúgócsapatának tájékoztatása szerint hat-nyolc hét kihagyásra számíthat a Real Betis elleni vasárnapi bajnokin megsérülő Lionel Messi. A katalán együttes hivatalos honlapjának híre szerint az argentin aranylabdás izomszakadást szenvedett a bal lábában.

 

Messi sérülése
Messi sérülése

A 26 éves támadót ma reggel vizsgálta meg a klub orvosi stábja, és az orvosok megerősítették az izomszakadást a bal combban.

Messi így hat-nyolc hétig biztosan nem léphet pályára, a rehabilitáció első szakaszát Barcelonában, a másodikat Buenos Airesben végzi.

Messi kezdett Sevillában, a Betis elleni összecsapáson, ám a 22. percben le kellett cserélni – a csapat azonban nélküle is nyert, 4–1-re.

A Barca tízesének ebben a szezonban ez már a harmadik sérülése: augusztus 21-én, az Atlético Madrid elleni spanyol Szuperkupa-meccsen ugyancsak a bal lábának combja sérült meg, míg az Almería elleni, szeptember 28-i mérkőzést követően jobb lábának hasonló jellegű sérülése miatt kellett három hetet pihennie.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Barcelona támadója biztosan kihagyja az argentin válogatott soron következő két, Ecuador és Bosznia-Hercegovina elleni felkészülési mérkőzését is.

„Beszéltem Messivel, elszakadt a combizma. A részletes orvosi vizsgálatokat még meg kell várnunk, de semmit sem zárhatunk ki – nyilatkozta Alejandro Sabella, az argentin válogatott szövetségi kapitánya még a hivatalos diagnózis előtt. – Nem értek hozzá, de félő, hogy ugyanott sérült meg, ahol legutóbb. Maradjunk csendben és legyünk optimisták.”

A MADRIDI RANGADÓN TÉRHET VISSZA?
Messinek a spanyol források szerint előreláthatóan kilenc meccset biztosan ki kell hagynia. A Barcelona programja a következő hetekben: Granada, Ajax (BL), Athletic Bilbao, Cartagena (Király-kupa), Celtic (BL), Villarreal, Cartagena (Király-kupa), Getafe, Elche. A tizedik meccs az Atlético Madrid elleni rangadó lesz a Vicente Calderón Stadionban, a hipotetikus feltevések szerint ez lehet az argentin játékos visszatérő meccse január 12-én.

 

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Real Madrid legendája szokatlan okból kötött bele Lamine Yamalba

Spanyol labdarúgás
2025.06.10. 12:48

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47
Ezek is érdekelhetik