Barcelona: Koeman húsz perc után elkapcsolt a Real és a Sevilla rangadójáról

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 19:22
null
Ronald Koeman jobban szeret nem idegeskedni a közvetlen riválisok mérkőzésein (fotó: AFP)
Nincs megállás a spanyol labdarúgó-bajnokságban, keddtől csütörtökig már a 36. forduló mérkőzéseire kerül sor: az FC Barcelona kedden a Levante vendégeként lép pályára. Ronald Koeman, a katalán együttes vezetőedzője a meccset felvezető sajtótájékoztatóján a csapat fiatal játékosairól és a saját jövőjéről beszélt, valamint szóba került a Real Madrid és a Sevilla múlt vasárnapi rangadója is.

 

„Az első húsz percet néztem, de utána idegességemben átkapcsoltam a Juve–Milan meccsre – utalt a Real Madrid és a Sevilla vasárnapi ütközetére Ronald Koeman. – Jobban szeretek olyan mérkőzéseket nézni, amelyen közvetlenül nem vagyunk érintettek, és csak később megtudni az eredményt.”

A holland szakember saját csapata helyzetét a következőképpen látja: „A Barca jövője sokkal fényesebb, mint más csapatoké. Tisztában kell lennünk vele, hogy honnan indultunk. Két tizenéves középpályással és két huszonéves védővel játszunk, ezt szem előtt kell tartanunk, de így is nyertünk már egy trófeát és sokat fejlődtünk. Araújo, Mingueza, Pedri és Ilaix Moriba hozzáállása mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az idény kezdetén senki el sem tudta volna képzelni, hogy ennek a négy játékosnak ilyen sok játékperc és mérkőzés jut, de ők éltek az edzőtől kapott lehetőséggel.”

Továbbra is kérdéses, hogy az együttest a következő szezonban is Ronald Koeman irányítja-e. Az ESPN legfrissebb információi szerint a klub vezetői közül egyre többen kételkednek a holland szakemberben, és állítólag Joan Laporta elnök sem feltétlenül vele képzeli el a folytatást.

„Engem az elnök az első napjától kezdve a támogatásáról biztosít. Neki kell döntenie a jövőről. Két évre írtam alá tavaly nyáron, és úgy készülök, hogy a következő idényben is én vezetem a csapatot” – jelentette ki Koeman, aki a Levante elleni keddi bajnokin ismét számíthat az Atlético Madrid ellen arcsérülést szenvedő, de a hétfői edzésen különmunkát végző Sergio Busquets játékára.

AZ FC BARCELONA UTAZÓ KERETE A LEVANTE ELLENI MÉRKŐZÉSRE


SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ
Kedd
19.00:
Osasuna–Cádiz
20.00: Elche–Alavés
22.00: Levante–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Szerda
19.00: Sevilla–Valencia (Tv: Spíler2)
20.00: Celta Vigo–Getafe
20.00: Huesca–Athletic Bilbao
22.00: Atlético Madrid–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
Csütörtök
19.00: Valladolid–Villarreal
20.00: Eibar–Real Betis
22.00: Granada–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

A NÉGY BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Atlético Madrid
(77 pont)
Real Madrid
(75 pont)
FC Barcelona
(75 pont)
Sevilla
(71 pont)

36. forduló Real Sociedad (o) Granada (i) Levante (i) Valencia (o)
37. forduló Osasuna (o) Athletic Bilbao (i) Celta Vigo (o) Villarreal (i)
38. fordulóValladolid (i)Villarreal (o) Eibar (i) Alavés (o)

 

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 35 23 8 4 61–22 +39 77
2. Barcelona 35 23 6 6 80–33 +47 75
3. Real Madrid 35 22 9 4 60–26 +34 75
4. Sevilla 35 22 5 8 51–29 +22 71
5. Real Sociedad 35 15 11 9 53–35 +18 56
6. Betis 35 15 9 11 45–47 –2 54
7. Villarreal 35 13 13 9 53–42 +11 52
8. Celta Vigo 35 12 11 12 50–53 –3 47
9. Athletic Bilbao 35 11 13 11 46–38 +8 46
10. Granada 35 13 6 16 44–57 –13 45
11. Cádiz 35 11 10 14 31–50 –19 43
12. Osasuna 35 10 11 14 33–43 –10 41
13. Valencia 35 9 12 14 46–51 –5 39
14. Levante 35 9 12 14 40–50 –10 39
15. Getafe 35 8 10 17 26–41 –15 34
16. Deportivo Alavés 35 7 11 17 30–54 –24 32
17. Valladolid 35 5 16 14 32–49 –17 31
18. Huesca 35 6 12 17 33–52 –19 30
19. Elche 35 6 12 17 29–52 –23 30
20. Eibar 35 6 11 18 27–46 –19 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik