Barcelona: Koeman az elnököt bírálta, amiért szivárogtatott

CS. M.CS. M.
2021.09.10. 20:51
null
Az FC Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman kibukott a klub elnökére, Joan Laportára (Fotó: AFP)
Korábban Joan Laporta elnök jóvoltából kiszivárgott, hogy az FC Barcelona labdarúgócsapata szerződést hosszabbíthat jelenlegi vezetőedzőjével, Ronald Koemannal, ha a következő hónapokban megfelel három olyan feltételnek, amit a vezetőség elvár tőle. A holland tréner nem örült, hogy ez az információ napvilágra jutott, bosszús Laportára – írja a Marca.

 

„Feszült vagyok, hogy nyilvánosságra kerültek ezek az információk, mert ez nem azt mutatja, hogy a klub bízik az edzőben, tehát bennem” – kezdte a katalánok vezetőedzője.

„Két hete tárgyaltunk a Barcelonával egy esetleges szerződéshosszabbításról. Azóta nem jelent meg erről semmi a médiában, egészen addig, ameddig Laporta nem beszélt erről egy újságíróval. A következő nap már arról lehetett olvasni, hogy Koeman hosszabbít, amennyiben megfelel három feltételnek. Azt hiszem, ennek nem így kellene működnie” – fejtette ki a történteket a holland tréner.

A három korábban említett szerződéshosszabbítási feltétel közül az egyik az, hogy a klub saját nevelésű, 22 éves középpályása, Riqui Puig több játéklehetőséghez jusson. Szintúgy a francia belső védő, Samuel Umtiti, aki jelentős fizetéssel rendelkezik, de Koeman nem számít rá.

A holland tréner erre így reagált: Én döntök arról, hogy ki játszik.”

Spanyol sajtóhírek szerint a másik két feltétel a következő: a keret képességeinek megfelelő eredmények szállítása mellett a csapat játéka továbbra is maradjon hű a Barcelona filozófiájához, Koeman pedig ragaszkodjon a 4-3-3-as formációhoz.

Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
6 órája

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
8 órája

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06

Nem lesz meg a 100 pontos bajnokság a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 23:15

Pérez szerint 18 pontot vettek el a bírók a Real Madridtól a mostani bajnoki idényben

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 16:50
Ezek is érdekelhetik