Barcelona: Iniesta és Guardiola védi Valverdét, kritizálja a klubot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.01.13. 14:46
null
Andrés Iniesta és Ernesto Valverde ölelése 2018 májusából (Fotó: AFP)
Andrés Iniesta, a Japánban futballozó volt FC Barcelona-labdarúgó kritizálta korábbi klubját a vezetőedző, Ernesto Valverde körül kialakult helyzet kezeléséért. Pep Guardiola, a katalán klub korábbi edzője, játékosa is véleményezte a történteket.

 

Mint megírtuk, az Atlético Madrid elleni, múlt heti Spanyol Szuperkupa-elődöntő elveszítése után újra lábra kaptak a pletykák a már korábban is kritizált Ernesto Valverde vezetőedző menesztéséről, és a poszttal hírbe hozott Xavi utóbb hivatalosan megerősítette, hogy tárgyalt az FC Barcelona képviselőivel.

„Kicsit ellenszenves, ahogyan a Barca bánik Valverdével, hiszen az edzőt mindig tisztelni kell – mondta Andrés Iniesta az Onda Cero rádiónak. – Valverde pozíciója meggyengült, és nagyon fájdalmas nézni, ahogyan a helyzetet kezelik. Remélem, gyorsan megszületik a megoldás, mert ami most történik, az az edzőnek, a csapatnak és a szurkolóknak sem jó.”

Ami az arab világban edzősködő Xavi megszellőztetett barcelonai szerepvállalását illeti, Iniesta szerint egyedül korábbi játékostársa tudja megítélni, mikor áll készen a feladatra.

„(Ronald) Koeman és Xavi egyaránt volt Barcelona-játékos, mind a ketten ismerik az ottani helyzetet. Az egyiknek több az edzői tapasztalata, de ebben az esetben ez nem döntő tényező” – válaszolta a középpályás a két lehetséges Barca-trénerre vonatkozó kérdésre.

Nemcsak a japán Vissel Kobéban légióskodó Iniesta, hanem egy másik „ősbarcás”, a Manchester City menedzsereként dolgozó Pep Guardiola véleményét is kikérték az újságírók.

„Barcelona különleges hely, ott nem elég megnyerni a bajnokságot. Rossz érzésekkel tölt el, ahogyan Ernesto Valverdével bánnak. Nem ezt érdemli. Klubtagként is abban reménykedem, hogy hamarosan megoldódik a helyzet. Többet nem akarok mondani” – idézi a Marca Guardiolát.

Korábbi sajtóhírek szerint a Barca vezetősége hétfőn, azaz ma összeül, hogy megtárgyalja a kialakult helyzetet. A csapat hétfő délelőtti edzését mindenesetre Valverde tartotta, ezt a klub hivatalos Twitter-csatonáján képekkel is alátámasztotta.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik