Barcelona: Egy nap Xavi lesz a vezetőedző – Laporta

2021.10.29. 16:32
null
Laporta elmondta, folyamatosan figyelemmel kísérik a katari al-Szaddnál dolgozó Xavi munkáját (Fotó: AFP)
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke biztos abban, hogy egyszer Xavi Hernández lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője, azt azonban nem közölte, hogy már most átveszi-e a menesztett Ronald Koeman helyét a katalán kispadon – írja az MTI.

 

A sportvezető pénteken úgy fogalmazott, a Barcelona legendás játékosán kívül más jelölt is van a kalapban, ugyanakkor nem említett nevet.

„Most is elmondom, amit eddig is elmondtam, egy napon biztosan Xavi lesz az FC Barcelona vezetőedzője. Bízom abban, hogy ez még az én elnökségem alatt bekövetkezik, de nem tudom, pontosan mikor” – jelentette ki.

Laporta kiemelte, folyamatosan figyelemmel kísérik a katari al-Szaddnál dolgozó szakember tevékenységét, és remek visszajelzéseket kapnak.

A 41 éves korábbi középpályás 1998 és 2015 között 25 trófeát nyert a Barcával, majd 2019-ig a katari klub játékosa volt, ezt követően lett az együttes trénere.

A katalánokat eddig irányító Koemant az után küldték el, hogy a bajnokságban csak kilencedik helyen álló csapat szerdán 1–0-ra kikapott a Rayo Vallecano otthonában. A felnőtteket átmenetileg a korábban a tartalékgárdát edző Sergi Barjuán irányítja. A Barcelona a bajnokságban az Alavés, a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijev ellen lép pályára legközelebb.

Legfrissebb hírek

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
2026.04.28. 09:52

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

A Real Madrid legendája szerint Mourinho már túl van a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:53

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 11:00

Lamine Yamal idénye véget ért, a vb-n tér vissza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:26

Yamal sérülése miatt aggódnak a spanyolok

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 09:52

Lamine Yamal győztes gólt szerzett, belesérült, és a Barcelona nem csak őt veszítette el

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 23:55
Ezek is érdekelhetik