K. T. I. 2021.10.28 00:24 Frissítve: 2021.10.28 09:20

Barcelona: eddig tartott a türelem, már nem Koeman az edző – hivatalos

Az FC Barcelona hivatalos honlapján jelentette be a hírt, Joan Laporta klubelnök a Rayo Vallecanótól elszenvedett vereség után megköszönte a munkát Ronald Koeman vezetőedzőnek.

 

Megköszönték Koeman munkáját (Fotó: AFP)

Mint arról beszámoltunk, a Rayo Vallecano szerda este 1–0-ra legyőzte a Barcelonát, amely 11 fordulót követően – igaz, csak 10 lejátszott meccsel – a tabella 9. helyén áll. A katalán együttes az elmúlt 20 évben csak egyszer szerzett ilyen kevés pontot 10 meccs alatt a La Ligában, a 2002–2003-as idényben. Mindmáig ez az utolsó olyan kiírás, amikor a katalán együttes nem zárt dobogós pozícióban.

A csapat honlapján késő este megjelent közlemény igen szűkszavú, a szokásos, „további sok sikert kívánunk” fordulat mellett csupán annyi derül ki belőle, hogy Joan Laporta klubelnök volt az, aki közölte Koemannal a hírt, csütörtöktől nem ő a Barcelona vezetőedzője.


Koeman 2020 nyarán vette át az együttes irányítását, összesen 67 tétmeccsen ült a csapat kispadján, ezeken 40 győzelem, 11 döntetlen és 16 vereség volt a mérlege. A legfájóbb alighanem az előző idényben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a PSG-től elszenvedett hazai 4–1-es kudarc, majd a jelenlegi kiírásban a Bayern Münchentől és a Benficától kapott 3–0-s zakó lehetett. De a legutóbbi, Vallecano elleni meccsére sem lehet büszke a holland szakember, amelyen ráadásul honfitársa, Memphis Depay tizenegyest is hibázott.

A spanyol sajtóban megjelent hírek szerint – több forrás egymástól függetlenül állítja – a Barcelona vezetősége felvette a kapcsolatot a klub korábbi ikonikus középpályásával, Xavi Hernándezzel. A 41 éves katalán szakvezető az elmúlt években Katarban, az al-Szadd SC-nél ismerkedett az edzői szakma trükkjeivel, egy bajnoki cím és két kupagyőzelem fűződik a nevéhez az együttessel, amellyel összesen hét trófeát szerzett 2019-es kinevezése óta.  

Katalán sajtóhírek, illetve a közösségi oldalakon terjedő információk szerint Laporta nem feltétlenül gondolta végig a következő lépéseket, amikor közölte Koemannal a menesztését. Sőt, állítólag egymaga döntött a holland edző azonnali felállításáról a kispadról, erről a szokásokkal ellentétben az elnökségi tagokkal sem egyeztetett. Egyes beszámolók odáig merészkednek, hogy Laporta állítólag a teljes játékoskeret előtt közölte mérlegelés nélkül a döntését az edzővel. A sors iróniája, hogy az előző klubelnök, Bartomeu távozása 2020-ban épp október 28-án lett hivatalos, azaz napra pontosan egy év telt el az ő búcsúja és az általa kinevezett utolsó edző, Koeman kirúgása között. 

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 10 6 3 1 24–11 +13  21
2. Sevilla 10 6 3 1 17–7 +10  21
3. Betis 11 6 3 2 19–12 +7  21
4. Real Sociedad 10 6 3 1 14–9 +5  21
5. Rayo Vallecano 11 6 1 4 18–12 +6  19
6. Osasuna 11 5 4 2 14–13 +1  19
7. Atlético Madrid 9 5 3 1 13–8 +5  18
8. Athletic Bilbao 10 4 5 1 10–6 +4  17
9. Barcelona 10 4 3 3 15–11 +4  15
10. Espanyol 11 3 5 3 11–11 0 14
11. Valencia 11 3 4 4 16–17 –1  13
12. Mallorca 11 3 4 4 10–16 –6  13
13. Villarreal 10 2 6 2 13–10 +3  12
14. Celta Vigo 10 3 1 6 10–12 –2  10
15. Elche 11 2 4 5 8–13 –5  10
16. Alavés 10 3 7 5–13 –8  9
17. Cádiz 11 1 5 5 10–18 –8  8
18. Granada 9 1 4 4 7–13 –6  7
19. Levante 10 5 5 9–18 –9  5
20. Getafe10283–16–13 2

 

2021.12.04 20:41:32

Spanyol labdarúgás P. K.

A franciát a 17. percben le kellett cserélni, az őt váltó Jovics gólt és gólpasszt ért el.

2021.12.04 14:54:24

Spanyol labdarúgás BALÁZS DÁVID

Xavival a kispadon először kaptak ki a katalánok, akik így rossz szájízzel utazhatnak Münchenbe.

2021.12.01 20:18:18

Spanyol labdarúgás R. Gy.

A listavezető Real Madrid tovább folytatta győzelmi sorozatát, és hét pont előnnyel vezeti a tabellát.

2021.11.28 19:47:26

Spanyol labdarúgás BALÁZS DÁVID

A második félidőben a királyi csapat csak egyszer találta el a kaput, de ez is elég volt a győzelemhez.

2021.11.27 20:48:30

Spanyol labdarúgás P. K.

A Barca a hajrában lőtt két góllal nyert 3–1-re, megvan Xavi első idegenbeli sikere.