Barca: megtörtént a 100 milliós eladás – meglehet a szükséges keret a regisztrációkra

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 13:11
null
Robert Lewandowski jó eséllyel ott lehet a nyitó fordulóban (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona hivatalos közleményt adott ki, melyben az áll, hogy a klub 100 millió euróért eladta az általa birtokolt Barca Studios 24.5 százalékát az Orpheus Media nevű cégnek. A katalánok egyébként ugyanekkora részt már korábban értékesítettek a Socios.com-nak az elmúlt hetekben.

 

Ezzel az üzlettel a klub már képes lehet regisztrálni az új játékosait, így többek között Robert Lewandowskit is.

A Marca a cikkében azt írja, hogy a Barcelona a szükséges dokumentációkat péntek reggel már el is küldte a ligának, de annak áttekintéséhez idő kell. Kérdés, hogy a Barca így is mindenkit regisztrálhat-e.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az FC Barcelona addig nem regisztrálhatja nyári igazolásait – Robert Lewandowskit, Raphinhát, Andreas Christensent, Jules Koundét és Franck Kessiét –, valamint két szerződést hosszabbító játékosát (Ousmane Dembélét, illetve Sergi Robertót), amíg nem tesz szert újabb bevételekre (akár jogok értékesítésével, akár labdarúgók eladásával), illetve nem mérsékli drasztikusan a futballisták fizetését. Előbbi most megtörtént.

A The Athletic arról is ír, hogy Gerard Piqué és Sergio Busquets is belement a csökkentésbe, ugyanakkor a Manchester Uniteddel a nyáron többször hírbe hozott Frenkie de Jong korábban elutasította azt, ami után Laporta és Xavi is úgy nyilatkozott, tiszteletben kell tartaniuk a – heti 560 ezer eurót kereső – holland döntését. Más kérdés, hogy a napokban már arról írtak az angol és spanyol lapok, hogy a katalánok szeretnék visszaállítani a középpályás 2019-es szerződését, mert az előző vezetőség több szabálytalanságot is elkövetett a 2020-as hosszabbítás alkalmával.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
PÉNTEK
21.00:
Osasuna–Sevilla (Tv: Spíler2)
SZOMBAT
17.00: Celta Vigo–Espanyol (Tv: Spíler2)
19.00: Valladolid–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00:
Barcelona–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
17.30: Cádiz–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
19.30: Valencia–Girona (Tv: Spíler2)
22.00: Almeria–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
17.30:
Athletic Bilbao–Mallorca (Tv: Spíler2)
19.30: Getafe–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
21.30: Betis–Elche (Tv: Spíler2)

Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
6 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik