Barcelona: 2.2 millió euróért horvát csodagyereket vettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 12:48
null
Halilovic a nyáron kezdi a légióskarrierjét – öt évre a Barcába igazolt
A Barcelona labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a szezon végével ötéves szerződést köt a Dinamo Zagrebtől érkező horvát Alen Haliloviccsal.

A támadó középpályásként és szélső támadóként bevethető Halilovic 2.2 millió euróért igazol a Barcelonához, a Dinamo azonban jóval többet is kaphat érte, ha a csodagyereknek tartott játékos betör az első csapatba.

Az 1996-os születésű Halilovic horvát rekordok sorát tartja: ő a Dinamo Zagreb történetének legfiatalabb debütáló játékosa, a liga legfiatalabb gólszerzője, illetve a legfiatalabb horvát futballista, aki valaha BL-mérkőzésen pályára lépett. Halilovic a horvát A-válogatott történetének legifjabb labdarúgója is, 2013-ban debütált a nemzeti csapatban. Az ifjú tehetség először a Barcelona B-csapatához kerül.

„Nehezen találok szavakat arra, amit érzek. Köszönöm a Dinamónak, amely mindig az a klub marad számomra, ahol elkezdhettem megvalósítani az álmaimat. Köszönöm a zágrábi edzőknek és szurkolóknak is. A Barcelona természetesen különleges csapat, imádom gyerekkorom óta, így hatalmas megtiszteltetés, hogy a játékosa lehetek" – idézi a Barcelona honlapja Halilovicot.

A horvát tehetség a napokban (csapata Hajduk Split elleni rangadója után) exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak, melyet alább megtekinthetnek teljes egészében.

– Speciális mozdulattal fejezte ki gólörömét, és éppen a spliti tábor előtt. Minek tulajdonítható a ritkán látható gólöröm?
– Hárompontos dobást imitáltam, így akartam kifejezni, hogy a nemrégiben visszavonuló Damir Mulaomerovic a kedvenc kosarasom.

– Lehet, hogy pályát tévesztett?
– Mifelénk mindenki imádja a kosárlabdát, én is, ennek ellenére mindig labdarúgónak készültem.

– Jól döntött, hiszen futballistaként hatalmas lehetőség előtt áll – nemcsak a Barcelonában, hanem a válogatottban is.
– Minden vágyam, hogy ott lehessek Niko Kovac szövetségi kapitány keretében, de ez nem könnyű, mert rengeteg remek labdarúgó van Horvátországban, harcolni kell azért, hogy valaki tagja lehessen a csapatnak. Szóval akkor hiszem el, hogy teljesült az álmom, ha ott leszek a világbajnokságra utazók között, és az álomból akkor ébredek fel, ha válogatottunk továbbjut az A-csoportból. Nem lesz könnyű, hiszen Brazíliával, Kamerunnal és Mexikóval játszunk.

– Addig is van miről álmodoznia... Mit lehet tudni a barcelonai szerződésről?
– Ez az a kérdés, amelyre nem válaszolhatok, az ügylet valamennyi szereplője abban maradt, hogy nem nyilatkozik.

– Mi lehet az oka, hogy amíg Magyarországon alig-alig találni önhöz fogható tehetséget, a horvát futball ontja az értékesebbnél értékesebb játékosokat?
– Csak a horvát futballról tudok beszélni, nálunk felkészült és pedagógiailag is remek edzők foglalkoznak már a legkisebbekkel is. Munkájuk nem egyszerű, de figyelnek arra, hogy a fiatalok képzése a lehető legmagasabb színvonalú legyen. A Dinamónál a vezetőedző, Zoran Mamic vagy éppen a szakmai stábban dolgozó egykori csatár, Igor Cvitanovic olyan szakember, aki kiemelten figyel a fiatal labdarúgókra, külföldi pályafutásuk során megszerzett tapasztalataikkal is segítenek. Ahogyan erőnlétben, mentálisan is felkészülhetünk arra, mi vár ránk a profi futball világában, ezek az alapok nagyban megkönnyíthetik a későbbi karrierünket. Ennek is köszönhető, hogy nyugodt lélekkel várhatom a barcelonai kihívást, úgy érzem, maximálisan felkészültem rá.

Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
11 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
15 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik