A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2026.03.14. 23:01
Valverde (jobbra) a BL után a bajnokságban is betalált (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid érvényesítette a papírformát, hazai pályán ugyanis 4–1-re legyőzte az Elchét a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 28. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A Real Madrid a Getafe elleni vereséget követően a bajnokságban a Celta Vigót, a BL-ben pedig a Manchester Cityt győzte le, és természetesen az Elche ellen is toronymagas esélyes volt. Igaz, ősszel az újonc meglepetésre 2–2-t játszott a fővárosiakkal, 2026-ban viszont még nem nyert.

Ahogy várható volt, a Real Madrid játszott fölényben az első félidőben, és a 39. percben megszerezte a vezetést: egy szabadrúgás után nem tudott felszabadítani az elchei védelem, a labda az előrehúzódó Antonio Rüdiger elé került, aki nagy erővel, állítgatás nélkül lőtt a kapuba.

A félidő vége előtt növelte előnyét a hazai csapat, Fran Garcia passzát Federico Valverde átvette, majd 16 méterről nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba. Az uruguayi középpályás a Manchester City elleni triplája után a bajnokságban is eredményes volt.

A 66. percben Daniel Yanez beadása után Dean Huijsen fejelt a jobb sarokba, a középső védő az őszi mérkőzésen is gólt szerzett az Elche ellen. A 85. percben öngóllal ugyan szépítettek a vendégek, de Arda Güler a 89. percben a saját térfeléről nagyszerű gólt lőtt, kihasználva, hogy Dituro kapus kint kalandozott.

A Real Madrid a győzelmével egy pontra megközelítette az egy meccsel kevesebbet játszó Barcelonát.

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ
Real Madrid–Elche 4–1 (Rüdiger 39., Valverde 44., Huijsen 66., Güler 89., ill. Manuel Ángel 85. – öngól)
Girona–Athletic Bilbao 3–0 (Rincón 4., Unahi 77., Echeverri 90+2.)
Atlético Madrid–Getafe 1–0 (Molina 8.)
Kiállítva: Abkar (Getafe, 55.)
Oviedo–Valencia 1–0 (Costas 30.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
14.00: Mallorca–Espanyol (Tv: Spíler2)
16.15: Barcelona–Sevilla (Tv: Spíler2)
18.30: Betis–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Osasuna (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00: Rayo Vallecano–Levante (Tv: Spíler2)
Péntek
Alavés–Villarreal 1–1 (R. Marín 40. – öngól, ill. Pépé 90+8.)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona27221472–26+46 67 
2. Real Madrid28213460–24+36 66 
3. Atlético Madrid28176547–25+22 57 
4. Villarreal28174751–33+18 55 
5. Betis271110642–34+8 43 
6. Celta Vigo271010737–30+7 40 
7. Espanyol271071034–40–6 37 
8. Real Sociedad27981040–41–1 35 
9. Getafe281051323–30–7 35 
10. Athletic Bilbao281051330–40–10 35 
11. Osasuna27971132–3234 
12. Girona288101031–43–12 34 
13. Valencia28881230–42–12 32 
14. Rayo Vallecano277101027–33–6 31 
15. Sevilla27871235–42–7 31 
16. Alaves28771426–38–12 28 
17. Elche285111236–45–9 26 
18. Mallorca27671431–44–13 25 
19. Levante27571529–45–16 22 
20. Oviedo28491518–44–26 21 

 

 

Legfrissebb hírek

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
11 órája

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

La Liga: tarolt a Barcelona, Yamal és Flick az idény legjobbjai

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 17:34

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.05.24. 23:02
Ezek is érdekelhetik