Toni Kroos csak egy tanácsot tudott adni Xabi Alonsónak

T. Z.T. Z.
2025.12.02. 15:12
null
Toni Kroos (Fotó: Getty Images)
A profi futballtól tavaly nyáron visszavonult Toni Kroos sem tudja pontosan, mi lehet a baj a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madridnál, és tanácsot sem igazán tudott adni a csapat vezetőedzőjének, Xabi Alonsónak a problémák megoldására.

A Real Madrid sorozatban három mérkőzés óta nyeretlen a La Ligában, a múlt vasárnap a Girona otthonában játszott döntetlent, így lecsúszott a tabella első helyéről, amelyet most már az ősi rivális FC Barcelona birtokol.

A madridiak legendás középpályása, Toni Kroos most egy pódiumbeszélgetésen próbálta megfejteni volt csapata problémáit, közel azonban nem került a megoldáshoz: „Nem szabad mindig azokról beszélni, akik korábban voltak, mert az nem segít semmit. Nem szükséges hallanom, hogy hiányzom. Mosolyogva és egy gyönyörű címmel távoztam” – jelentette ki Kroos, aki ezzel arra is utalt, hogy szerinte a jelenre kellene összpontosítani, nem pedig a múltra.

A világbajnok német labdarúgó egyetlen, meglehetősen elcsépelt tanácsot leszámítva nem tudott Xabi Alonsónak sem érdemi tippet adni: „Meg kell találniuk a módját, hogy más típusú játékosokkal is nyerjenek. Én vagyok a legelső, aki jobban szeretné, ha újra nyerne a Real Madrid, és hogy véget érjen ez a helyzet. Egy ifjúsági csapatot edzek, jelenleg nincs sok tanácsom Xabinak.”

Kroos hangsúlyozta azt is, hogy bár a jelenlegi madridi keret kialakítása sok kritikát kapott, nem biztos, hogy a mostani garnitúra rosszabb, mint a korábbi sikert sikerre halmozó generáció. Szavai szerint más típusú játékosokról van szó, de ez nem jelenti azt, hogy az egyik jobb, mint a másik. Szerinte az lenne a legfontosabb, hogy a játékosok megtanuljanak egymáshoz alkalmazkodni.

„A Real Madridban olyan játékosok vannak, akik képesek mindent megnyerni, csak meg kell találni a módját” – emelte ki Kroos.

A beszélgetés végén Viníciús Júnior viselkedése is szóba került: „Csodálatos volt látni a fejlődését. Néha elveszíti a fókuszt, de emberként csodálatos. A rivális szurkolók nagy nyomás alá helyezik. Még fiatal, és tudja majd jobban is kezelni a helyzetet.”

BL / EL / CL HELYEKMGyDVL–KGk P 
1. Barcelona14111239–16+23 34 
2. Real Madrid14103129–13+16 33 
3. Villarreal14102229–13+16 32 
4. Atlético Madrid1494127–11+16 31 
5. Betis1466222–14+8 24 
6. Espanyol1473418–16+2 24 
7. Getafe1462613–15–2 20 
8. Athletic Bilbao1462614–17–3 20 
9. Rayo Vallecano1445513–15–2 17 
10. Real Sociedad1444619–21–2 16 
11. Elche1437415–17–2 16 
12. Celta Vigo1437416–19–3 16 
13. Sevilla1451819–23–4 16 
14. Alaves1443712–15–3 15 
15. Valencia1435613–22–9 14 
16. Mallorca1434715–22–7 13 
17. Osasuna1433812–18–6 12 
18. Girona1426613–26–13 12 
19. Levante1423916–26–10 9 
20. Oviedo142397–22–15 9 

 

 

Legfrissebb hírek

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
11 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Tragikus vonatbaleset történt Toledóban, elhalasztották a Király-kupa mérkőzéseit

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 14:04

A liga és Mbappé is bocsánatot kért a csatár interjúja miatt

Minden más foci
2026.10.27. 13:30