Mészöly Géza: Bánom, hogy nem maradhattam akkor Újpesten, talán ők is

CS. M.CS. M.
2026.01.18. 21:04
null
Mészöly Géza elmondta, mi lehet a helyes irány Újpesten (Fotó: Török Attila)
Mészöly Géza volt a Nemzeti Sportrádió vendége vasárnap, és beszélt többek között a legutóbbi, Újpest FC-nél eltöltött időszakáról is.

„Természetesen bánom, hogy nem maradhattam akkor, talán ők is, megkérdezném, hogy utólag megadták-e volna a lehetőséget így, hogy látták, a két külföldi edzővel egy helyben topogott a csapat. Én azt mondtam akkor nekik, hogy egy ilyen nagy nevet kellene idehozni, mint most Dárdai Pál, vezető pozícióba. Akkor azt vallottam, hogy nagyon sok magyarral kell nekivágni ennek, rájuk kell jobban építeni” – mondta a lila-fehéreket legutóbb az élvonalban tartó Mészöly Géza a Nemzeti Sportrádióban.

„Érzésem szerint jobb lépcsőfokokat tudtunk volna elérni, ha akkor maradtam volna. Csináltam volna egy, két évig, aztán beláttam volna, hogy kell a váltás ahhoz, hogy az Újpest a bajnoki címért tudjon küzdeni” – tette hozzá, de azt is elmondta, hogy mindig szeretettel tekint az Újpestre.

A TELJES BESZÉLGETÉST AZ ALÁBBIAKBAN LEHET MEGHALLGATNI!

 

Legfrissebb hírek

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:59

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 15:22

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Újpest: aláírt a fiatal kapus, Ausztriában készül a csapat

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 13:44
Ezek is érdekelhetik