Doppingellenőrök a Real Madridnál, egy órát csúszott az edzés – a klubnál kiakadtak

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.09.15. 14:03
null
Fotó: Getty Images
Doppingellenőrök jelentek meg hétfőn délelőtt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid edzésén, egy nappal a csapat Bajnokok Ligája-bemutatkozása előtt. Az edzés emiatt egyórás csúszással kezdődött, a klubnál pedig nem értik, miért éppen most volt szükség a rutinszerű vizsgálatok elvégzésére. De nemcsak a madridiak, az UEFA is nemtetszését fejezte ki az intézkedés időzítése miatt.

Nem várt vendégek érkeztek a Real Madrid edzésére – írta meg egybehangzóan a két vezető spanyol sportlap, a Marca és az As. A spanyol futball-liga több furgonja is megjelent a kora reggeli órákban a valdebebasi edzőközpontban, hogy a kijelölt játékosokon doppingvizsgálatokat végezzenek el az orvosok.

A történteken a két spanyol lap beszámolója szerint igencsak felháborodtak a spanyol klubnál: egyrészt nem értik, hogy miért éppen egy fontos Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt kellett megejteni a vizsgálatokat, másrészt az sem tetszett a Xabi Alonso vezette szakmai stábnak, hogy az ellenőrzések miatt borult a napi rutin, az edzés ugyanis így egyórás késéssel kezdődött. Összesen hat játékost kérettek magukhoz az orvosok, amivel a sportlapok beszámolója szerint nincs is semmi gond, hiszen az ilyen ellenőrzések rendszeresek és teljesen megszokottak, minden további viszont kérdéseket vet fel.

„A Real Madrid nyilvánvalóan tiszteletben tartja a rutineljárást, de nem osztja a módszert” – idézte a Marca a madridiak egyhangú álláspontját, amely szerint a La Liga ezzel a lépésével csak „olajat öntött a tűzre” a két szervezet amúgy is elmérgesedett viszonyát illetően.

Madridban azzal a költői kérdéssel is magyarázzák az álláspontjukat, hogy miért nem lehetett vasárnap elvégezni az ellenőrzést, amikor arra egy teljes nap állt volna rendelkezésre, és senki háborgott volna. A gond tehát nem az eljárással, hanem az időzítéssel van – állítják legalábbis a Real Madridnál.

Az eredetileg 11 órára tervezett edzés így csak 12 órakor tudott elkezdődni, és a csúszás állítólag nemcsak az edzői stábnak, de a játékosoknak sem tetszett. Sőt, az As szerint – mivel a La Liga ellenőrzéséről volt szó – az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA) is felháborította az intézkedés mikéntje.

A Bajnokok Ligája rekordgyőztese kedden 21 órától a Santiago Bernabéu Stadionban fogadja az Olympique Marseille-t a sorozat alapszakaszának 1. fordulójában.

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28
Ezek is érdekelhetik