Három forduló után is nyeretlen az Atlético; megvan az Oviedo első győzelme

M. B.M. B.
2025.08.30. 20:56
Griezmann is kevés volt az üdvösséghez (Fotó: Getty Images)
Nem bírt egymással az Alavés és az Atlético Madrid a spanyol élvonal (La Liga) 3. fordulójának szombat délutáni meccsén.

ALAVÉS–ATLÉTICO MADRID

Korai gólváltással indult az Atlético vitoriai vendégjátéka, Giuliano Simeone egy kipattanóra lecsapva szerezte meg a vezetést a fővárosiaknak a 7. percben, amire az Alavés hét perccel később válaszolt Carlos Vicente tizenegyesével.

A találkozót a második félidőben félbe kellett szakítani, miután egy néző rosszul lett a lelátón – a drukkert a Marca tudósítása szerint kórházba kellett szállítani. A folytatásban (s főleg a meccs hajrájában) az Atlético a kapuja elé szegezte a kék-fehéreket, de Antonio Sivera remek napot fogott ki, s szinte mindent védeni tudott, dacára annak, hogy a nézőtéri intermezzo miatt 15 perces volt a hosszabbítás. 

Az Alavés tehát egy pontot otthon tudott tartani, míg az Atlético három forduló után továbbra is nyeretlen a jelenlegi idényben. 1–1


REAL OVIEDO–REAL SOCIEDAD

A nap második mérkőzésén a Real Sociedad meddő fölényben futballozott Oviedóban, s ugyan 17-szer célba vette a hazai kaput, Escandell eszén nem tudott túljárni a baszk együttes. Nem úgy a hazai csapat, amely az első félidő hajrájában egy gyors kontra végén Leander Dendoncker révén talált be. Ez végül elég is volt az Oviedo számára, amely visszatérése óta először tudott nyerni az élvonalban. 1–0

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
Alavés–Atlético Madrid 1–1 (C. Vicente 14. – 11-esből, ill. G. Simeone 7.)
Oviedo–Real Sociedad 1–0 (Dendoncker 40.)

Később
19.30: Girona–Sevilla (Tv: Spíler2)
21.30: Real Madrid–Mallorca (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Vasárnap
17.00: Celta Vigo–Villarreal (Tv: Spíler2)
19.00: Betis–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
19.30: Espanyol–Osasuna (Tv: Spíler2)
21.30: Rayo Vallecano–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Pénteken játszották
Elche–Levante 2–0 (Rafa Mir 46., R. Mendoza 51.)
Valencia–Getafe 3–0 (Diakhaby 30., Danjuma 54., Hugo Duro 90+7.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Villarreal227–0+76
  2. FC Barcelona226–2+46
  3. Real Madrid224–0+46
  4. Athletic Bilbao224–2+26
  5. Getafe3214–406
  6. Elche3124–2+25
  7. Betis3123–2+15
  8. Valencia31114–2+24
  9. Espanyol2114–3+14
10. Alaves31113–304
11. Rayo Vallecano2113–2+13
12. Osasuna2111–103
13. Oviedo3121–5–43
14. Real Sociedad3213–4–12
14. Atlético Madrid3213–4–12
16. Celta Vigo3212–4–22
17. Mallorca2111–4–31
18. Sevilla223–5–20
19. Levante333–7–40
20. Girona221–8–70

 

 

Legfrissebb hírek

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:28

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 19:41

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
2026.06.08. 23:04

La Liga: tarolt a Barcelona, Yamal és Flick az idény legjobbjai

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 17:34
Ezek is érdekelhetik