Nyolc perc alatt négyet vágva intézte el a Mallorcát a Villarreal

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.01.20. 22:55
Jogos az öröm, nyolc perc alatt négy gólt szerezve nyert a Villarreal (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 20. fordulójának utolsó mérkőzésén a Villarreal parádés első félidejének köszönhetően 4–0-ra legyőzte a Mallorcát.

A forduló előtt az ötödik helyen álló Mallorca a hatodik Villarrealhoz látogatott. Az első húsz perc nem hozott sok izgalmat, ezt követően viszont nyolc perc leforgása alatt négyszer is betaláltak a hazaiak.

A gólok sorát a 20. percben Logan Costa nyitotta meg, aki bal oldali szögletből fejelt a kapu bal sarkába. Négy perccel később egy kontratámadás végén Sergi Cardona centerezését Alex Baena váltotta gólra az ötösön belül, majd Dani Parejo lőtte ki 11 méterről a jobb alsót, a gólok sorát pedig Yeremy Pino zárta le. Még nem telt fél óra sem a játékidőből – nyolc perc alatt szerzett négy góljával a hazai csapat eldöntötte a mérkőzést!

Győzelmével a Villarreal a Mallorcát megelőzve feljött a tabella ötödik helyére.

SPANYOL LA LIGA
20. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Villarreal–Mallorca 4–0 (Costa 20., Baena 24., Parejo 26., Pino 28.)

Vasárnap játszották
Celta Vigo–Athletic Bilbao 1–2 (H. Álvarez 74., ill. Berenguer 62., Vivian 71.)
Osasuna–Rayo Vallecano 1–1 (Raúl García 59., ill. Sergio Camello 19.)
Real Madrid–Las Palmas 4–1 (K. Mbappé 18., 36. – az elsőt 11-esből, Brahim Díaz 33., Rodrygo 57., ill. F. Silva 1.)
Valencia–Real Sociedad 1–0 (Hugo Duro 26.)
Szombaton játszották
Girona–Sevilla 1–2 (A. Martínez 36., ill. S. Niguez 59., Lukebakio 88.)
Leganés–Atlético Madrid 1–0 (Nasztaszics 50.)
Real Betis–Alavés 1–3 (J. Rodríguez 28., ill. K. García 11., 80., 84. – az elsőt 11-esből)
Getafe–Barcelona 1–1 (Arambarri 34., ill. Koundé 9.)
Pénteken játszották
Espanyol–Valladolid 2–1 (Puado 31., R. Fernández 74., ill. J. Sánchez 57.)
 

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Real Madrid

20

14

4

2

47–20

+27

46

2. Atlético Madrid

20

13

5

2

34–13

+21

44

3. Barcelona

20

12

3

5

52–23

+29

39

4. Athletic Bilbao

20

11

6

3

31–18

+13

39

5. Villarreal

20

9

6

5

38–31

+7

33

6. Mallorca

20

9

3

8

19–25

–6

30

7. Real Sociedad

20

8

4

8

17–14

+3

28

8. Girona

20

8

4

8

28–27

+1

28

9. Rayo Vallecano

20

6

8

6

23–23

0

26

10. Osasuna

20

6

8

6

24–29

–5

26

11. Sevilla

20

7

5

8

23–29

–6

26

12. Betis

20

6

7

7

22–26

–4

25

13. Celta Vigo

20

7

3

10

29–32

–3

24

14. Las Palmas

20

6

4

10

25–33

–8

22

15. Leganes

20

5

7

8

19–29

–10

22

16. Getafe

20

4

8

8

14–17

–3

20

17. Alaves

20

5

5

10

24–32

–8

20

18. Espanyol

20

5

4

11

19–32

–13

19

19. Valencia

20

3

7

10

19–29

–10

16

20. Valladolid

20

4

3

13

14–39

–25

15

 

 

Legfrissebb hírek

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
16 órája

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben lemaradt a győzelemről

Spanyol labdarúgás
23 órája

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Hátrányból fordított az Alavés, továbbra is bármi megtörténhet a spanyol élvonal alsóházában

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 16:09

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

A ráadásban jött a dráma, a Real Madrid csak egy pontot szerzett a sevillai katlanban

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 23:12
Ezek is érdekelhetik