Európa-bajnokkal erősít az Atlético Madrid

2024.07.27. 13:10
Le Normand az Atléticóban folytatja (Fotó: Getty Images)
Az Atlético Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a spanyol válogatottal két héttel ezelőtt Európa-bajnoki címet szerző Robin Le Normand.

A madridi klub szombaton honlapján jelentette be, hogy sikerült megegyeznie a 27 éves középhátvéd korábbi klubjával, a Real Sociedaddal. Spanyol médiaértesülések szerint nagyjából 30 millió euróban állapodhatnak meg a klubok, ám a szerződés időtartamáról nem adtak tájékoztatást.

A közlemény kitért rá, hogy a megállapodást a következő napokban véglegesítik, amint Le Normand visszatér a németországi kontinenstornát követő pihenőjéről.  

Le Normand 2016 óta erősítette a Real Sociedadot, az első csapatban 221 mérkőzésen lépett pályára, 2020-ban pedig Spanyol Kupát nyert az együttessel. A nemzeti csapatban 17 alkalommal szerepelt, tavaly tagja volt a Nemzetek Ligájában diadalmaskodó válogatottnak is.

 

Legfrissebb hírek

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
1 órája

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
7 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05