Hátraarc – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 23:36

Ronaldinho zseniális passza után Xavi látványos mozdulattal szerzett győztes gólt a Real Madrid ellen 2–1-re megnyert el Clásicón. Húsz évvel ezelőtt, 2004. április 25-én történt, tíz évvel később pedig a fiatalon, 45 évesen elhunyt Tito Vilanovát gyászolta a Barcelona. Úgy néz ki, tízévente történik valami ezen a napon a katalánoknál. Az idén ugyanis április 25-én vált hivatalossá, hogy, megváltoztatva a január végi döntését, Xavi kitölti jövő nyárig érvényes szerződését a Barcelonánál. A nyolcvanas évek B-kategóriás filmjeiben és sorozataiban voltak ilyen fordulatok, amelyeket józan ésszel nehéz megmagyarázni. Legalábbis számomra érthetetlen, de legalábbis nem topcsapatra és topedzőre vall, hogy valaki egy rosszabb periódus után bejelenti, az idény végén távozik, majd miután minden létező sorozatban kudarcot vallott a csapat, úgy dönt, mégis marad. Az indok mindkét esetben ugyanaz volt: ez a legjobb a klubnak.

Az is biztos, hogy ebből mindkét fél csak akkor jöhet ki jól, ha a következő évadban legalább egy nagy trófeát nyer az együttes. Amire egyébként van esély, mert ebben az idényben sem teljesítettek rosszul a katalánok, és a formálódó csapatban valóban van potenciál, bár győztes projektről beszélni szerintem egyelőre túlzás. Nem tudnék Xavinál alkalmasabb, kevésbé kockázatos jelöltet mondani, akit a játékosok és a szurkolók egyaránt elfogadnak. A vezetőséget tehát megértem, Xavit kevésbé. Ami viszont biztos, hogy Josep Guardiola 2012-es távozása után majdnem minden edző megbukott a Barcelonánál. Tito Vilanova a betegsége miatt egy év után távozott a kispadról, Luis Enrique kilenc trófeát, köztük BL-t nyert a csapattal, Ernesto Valverde viszont már a négy trófea ellenére is sok kritikát kapott. A többiek pedig egyértelműen leszerepeltek.

Xavi futballistaként minden idők egyik legjobbja volt a posztján, edzőként azonban egyelőre nehéz megítélni a teljesítményét. Az előző idényben megnyert bajnoki cím és a fiatalok sikeres beépítése jó érv, az oldalvonal melletti felesleges kifakadásai és a legfontosabb mérkőzések elveszítése (el Clásicók, a PSG elleni BL-negyeddöntő, Király-kupa-negyeddöntő) alapján azonban még van hova fejlődnie.

Mindezek ellenére ki merem jelenteni, hogy nyer még nagy trófeát a Barcelonával.

De az is lehet, hogy fél év múlva meggondolom magam.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik