Xavi meggondolta magát, a következő idényben is ő lesz a Barcelona vezetőedzője

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2024.04.24. 21:26
Xavi nem megy sehová! (Fotó: Getty Images)
A Barcelona klublegendája és vezetőedzője, Xavi Hernández úgy döntött, az idény végén nem távozik pozíciójából, tovább irányítja a katalánokat – a klub megerősítette a hírt a spanyol hírügynökségnek.

 

Xavi a január végi, Villarreal elleni 5–3-as hazai vereséget követően jelentette be: az idény végén távozik az FC Barcelonától. A katalánok klublegendája a rossz eredményekre és a spanyol sajtó elviselhetetlen hozzáállására hivatkozva hozta meg döntését, majd a válláról lekerült teherrel dolgozott tovább.

Utóbbi olyannyira bejött, hogy múlt hét keddig a Barcelona 13 tétmeccséből 10-et megnyert három döntetlen mellett, s jóval kevesebb gólt kapott meccsenként, mint a bejelentés előtt. A BL-ben a negyeddöntőig menetelt a csapat, ott az odavágón megverte a PSG-t (3–2), ám a visszavágót a meccs nagy részét emberhátrányban játszva elvesztette, így kiesett. Ezt a hétvégi, Real Madrid elleni 3–2-es el Clásico-vereség követte, de a Barca ott is jól játszott, így nem csoda, hogy Joan Laporta klubelnök mindenképp maradásra akarta bírni Xavit.

Terve végül összejött! A spanyol sajtó jelentései szerint szerda délután Laporta házában volt katalán csúcstalálkozó, amelyen a klub összes vezető beosztású alkalmazottja (köztük a sportigazgató, Deco) összegyűlt, hogy maradásra bírja a klublegendát. Az egyelőre nem ismert feltételeket Xavi elfogadta, így a 2024–2025-ös idényben is ő irányítja majd a Barcelonát.

Szerda este a katalán klub megerősítette a hírt a spanyol hírügynökségnek.

 

 

Legfrissebb hírek

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
7 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
17 órája

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18
Ezek is érdekelhetik