La Liga: 103 millió euró! A Real Madrid megegyezett a BVB-vel Bellinghamről – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 16:04
null
Bellingham hamarosan aláír a Real Madridhoz! (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó nemzetközi sajtóhírek szerint a Borussia Dortmund 19 éves középpályása, Jude Bellingham már jövő héten aláír a Real Madridhoz, de a megegyezés tényét már a BVB is megerősítette. 


A Borussia Dortmund sztárja – akit a Bundesliga-idény legjobbjának is megválasztottak nemrég – 103 millió euróért (plusz a bónuszok) szerződik a Real Madridhoz. Sajtóhírek szerint hat évre, vagyis 2029-ig ír majd alá.

Úgy tudni, már az orvosi vizsgálatok időpontja is megvan, jövő héten pedig a hivatalos bejelentésre is sor kerül.

Mint ismert, a Real Madrid amolyan nyári nagytakarítást tart, az elmúlt napokban Karim Benzema, Marco Asensio, Mariano Díaz és Eden Hazard távozását is bejelentette a klub, de úgy tűnik, érkezőkből sem lesz hiány.

FRISSÍTÉS: a sajtóhírekre a BVB is reagált, amely közleményében megjegyzi, Bellingham közel áll hozzá, hogy csatlakozzon a Real Madridhoz, a két klub ugyanis már megegyezett egymással.


 

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
18 órája

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59
Ezek is érdekelhetik