La Liga: Baena közleménye, újabb fordulat a Valverde-ügyben

M. B.M. B.
2023.04.10. 22:30
null
Büntetőeljárássá fajult Álex Baena és Federico Valverde konfliktusa (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a 3–2-es vendégsikerrel véget érő Real Madrid–Villarreal találkozót követően a fővárosi csapat uruguayi középpályása, Federico Valverde a parkolóban ököllel arcon ütötte a Villarreal középpályását, Álex Baenát, mert a hírek szerint a két csapat januári mérkőzésén utóbbi előbbi családját gyalázta. A legutóbbi sajtóhírek még arról szóltak, hogy Valverde képviselői megkérték Baenát, hogy ne tegyen feljelentést, de a 21 éves csatár a Twitter-oldalán kiadott közleményben jelezte, hogy kitart a feljelentés mellett.
Valverde a parkolóban ököllel megütötte Baenát – sajtóhír
Valverde egyelőre nem kaphat büntetést Baena megütéséért
Álex Baena mégis feljelenti az őt megütő Valverdét
Újabb fordulat Valverde és Baena ügyében

„Az elmúlt szombaton egy másik játékos megtámadott a Real Madrid elleni mérkőzés után. Az incidens után az ő környezetéből olyan beszámolók láttak napvilágot, hogy én az ő egyik rokonának a halálát kívántam. Erre utaló bizonyíték – tekintve, hogy nem mondtam ilyet – azóta sem került elő, de ennek ellenére ez a sajnálatos esemény egyesek számára elegendő indok volt arra, hogy olyan hazugságokkal és támadásokkal vegyenek célba, amelyek többet ártanak egy puszta ökölcsapásnál. A családomat fenyegetések és inzultusok érték, sőt én is kaptam olyan privát üzeneteket, amelyekben a családom halálát kívánták. Tegnap feljelentést tettem a rendőrségen, hagyom az igazságszolgáltatást, hogy tegye a dolgát. A továbbiakban az egyetlen célom az, hogy a pályán tegyem a dolgom, és hozzásegítsem a klubomat céljai eléréséhez” – fogalmazott közleményében Álex Baena.

Cikkünk megírásakor Federico Valverde nem reagált a történtekre.

 


 



Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41