Barcelona: Dembélé marad, Raphinha hamarosan aláír – sajtóhír

M. D.M. D.
2022.07.13. 10:06
Minden jel arra mutat, hogy a következő idényben Ousmane Dembélé és Raphinha is az FC Barcelona labdarúgója lesz.

Úgy tűnik, Dembélé nem megy sehová (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, Dembélé nem megy sehová (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, Dembélé nem megy sehová (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, Dembélé nem megy sehová (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, Dembélé nem megy sehová (Fotó: Getty Images)

 

Fabrizio Romano és a spanyol sajtó egybehangzó információi szerint Ousmane Dembélé hosszas huzavona után elfogadta az FC Barcelona szerződéshosszabbítási ajánlatát. A francia szélső újabb két évre ír majd alá, s a hírek szerint 40 százalékos fizetéscsökkentésbe egyezett bele. Az alapbére állítólag nem lesz annyira magas, mint azt a menedzsere szerette volna (hatmillió euró körül mozoghat), de ha jól teljesít, akkor a bónuszokkal az éves fizetése így is elérheti a tízmillió eurót.

A 25 éves támadó kedden már az FC Barcelona edzőközpontjában és öltözőjében tartózkodott – ez csapattársa, Pierre-Emerick Aubameyang Instagram-történetéből derült ki –, de a katalán klub hivatalosan még nem jelentette be a megállapodás tényét. Az ESPN legfrissebb információi szerint a szerződések aláírására legkésőbb csütörtökig sor kerül, már minden csak a Barcán múlik.


Ami Raphinhát illeti: kedd óta teljes az egyezség az FC Barcelona és a Leeds United között, a katalánok 58 millió eurót fizetnek a brazil válogatott szélsőért, de a végleges vételár bizonyos kritériumok teljesülése esetén a 67 millió eurót is elérheti. A 25 éves futballista a személyes feltételekben már hónapokkal ezelőtt megállapodott a Barcával.


Romano azt írja, Raphinha ma (szerdán) utazik Barcelonába, ahol ötéves szerződést köt majd. Hozzá hasonlóan az ügynöke, Deco is mindent megtett azért, hogy ne Anglián belül váltson klubot, hanem gyermekkori álmát beteljesítve a Camp Nouba tudjon igazolni.


Miután Dembélé és Raphinha ügye megoldódik, a Barca vezetősége Robert Lewandowski átigazolását is szeretné véglegesíteni, lehetőleg még a héten, hogy a lengyel csatár a csapattal tarthasson az egyesült államokbeli túrára.

A katalánokkal kapcsolatos friss hír még, hogy a wolverhamptoni kölcsönből visszatérő Francisco Trincaót a következő idényre a lisszaboni Sporting veszi majd kölcsön, tízmillió eurós vásárlási opcióval, ám a Barcának három évig (15, 17.5, illetve 20 millió euró értékben) visszavásárlási joga lesz a portugál támadóra.


Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
14 órája

Dembéléé a második leggyorsabb mesterhármas, ő a harmadik francia triplázó – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:42

Dembélé főszereplésével a franciák simán nyerték a csoportrangadót a norvégok ellen

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:00

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

Vampeta szerint Raphinhának komoly anyagi és családi gondjai vannak

Foci vb 2026
2026.06.22. 11:44
Ezek is érdekelhetik