Barcelona: Ferran Torres már a Real Madrid ellen debütálhat

M. D.M. D.
2022.01.11. 13:55
null
Ferran Torres szerdán már tétmeccsen is magára öltheti az FC Barcelona szerelését (Fotó: AFP)
Már szerdán, a spanyol Szuperkupa Real Madrid elleni elődöntőjében bemutatkozhat az FC Barcelona labdarúgócsapatában Ferran Torres, aki kedden Pedrivel – valamint Joan Laporta klubelnökkel – együtt a társak után repült Szaúd-Arábiába.

Hétfőn még úgy tűnt, hogy Pedrire és Ferran Torresre sem számíthat Xavi a Real Madrid elleni Szuperkupa-mérkőzésen – a két játékos nem is utazott el a csapattal Rijádba –, a délutáni órákban azonban (több mint egy hét után) mindkettőjüknek negatív lett a koronavírustesztje, így kedd reggel a társak után repültek a Közel-Keletre.


Egyes sajtóhírek szerint Xavi mindkét játékost a kezdőcsapatba jelölheti a szerdai meccsen, dacára annak, hogy mindketten hónapokat hagytak ki. A Barca trénere úgy érzi, kockáztatnia kell annak érdekében, hogy csapata sikerrel vegye a csatát, épp ezért a kézközépcsonttörés miatt múlt pénteken megműtött Ronald Araújo is bekerülhet a kezdő tizenegybe.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, Ferran Torres esetében már az sem jelenthet akadályt, hogy nincs beregisztrálva a spanyol ligánál, mert a katalán klub Samuel Umtiti szerződésének meghosszabbítása (és fizetésének nagymértékű csökkentése) után sort tudott erre keríteni.

A szerdai találkozó 20 órakor kezdődik, a győztes a vasárnapi döntőben a csütörtöki Atlético Madrid–Athletic Bilbao párharc továbbjutójával csap össze.

SPANYOL SZUPERKUPA
ELŐDÖNTŐ
Január 12., szerda
20.00:
Barcelona–Real Madrid (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
Január 13., csütörtök
20.00:
Atlético Madrid–Athletic Bilbao (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.08.09. 22:39

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24