Barca: Néhányan nem tudjátok, mit jelent a klub színeit képviselni – Xavi

2021.12.09. 14:57
null
Xavi nem rejtette véka alá a véleményét (Fotó: AFP)
Szerdán beszámoltunk róla, hogy a Bajnokok Ligája E-csoportjának utolsó fordulójában az FC Barcelona 3–0-ra kikapott a Bayern Münchentől, és a katalánok csoportharmadikként csak az Európa-ligában folytathatják. A Sport újságírója, Toni Juanmartí úgy tudja, hosszasan és rendkívül idegesen beszélt a meccs szünetében a Barca vezetőedzője, Xavi, aki az információk szerint azt mondta az öltözőben, hogy néhány játékosa nem tudja, milyen felelősséggel jár a Barca mezét viselni.

 

Rendkívül ideges volt a szünetben Xavi, hiszen csapata már kétgólos hátrányban volt, és nem tűnt úgy, hogy a második játékrészben gyökeresen megváltozna a játék képe.

A Sport úgy tudja, a klublegenda kiabálva tudatta a játékosokkal, nem elégedett azzal, amit lát. Sőt, a spanyol sportnapilap szerint azt mondta a vezetőedző, hogy „néhányan nem tudjátok, mit jelent a Barca játékosának lenni.”

A spanyol szakember kedélyállapotán nem segített a második félidőben kapott harmadik gól, és a 3–0-s vereség sem – az összecsapás utáni sajtótájékoztatón lesújtóan nyilatkozott a klub jelenlegi helyzetéről.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
E-CSOPORT

Benfica (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–0 (Jaremcsuk 16., Gilberto 22.)
Bayern München (német)–Barcelona (spanyol) 3–0 (T. Müller 34., L. Sané 43., Musiala 62.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 6 6 22– 3 +19 18
2. Benfica 6 2 2 2 7– 9 –2 8
3. Barcelona 6 2 1 3 2– 9 –7 7
4. Dinamo Kijev 6 1 5 1–11 –10 1
Legfrissebb hírek

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
16 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
19 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30