Barcelona: ennyit költhet Xavi januárban – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
2021.11.11. 13:47
null
Úgy tűnik, Xavinak nem áll nagy összeg a rendelkezésére (Fotó: AFP)
Az ESPN információi szerint az FC Barcelona frissen kinevezett vezetőedzője, a klublegenda Xavi 10 millió eurót költhet a téli átigazolási időszakban.

 

Sejthető volt, hogy a borzasztó anyagi helyzetben lévő FC Barcelona vezetősége nem biztosít túl nagy összeget a téli átigazolásokra. Ugyanakkor Ferran Reverter vezérigazgató korábbi kijelentésével ellentétben, tízmillió euróval megcsappant a már amúgy is foghíjas büdzsé. Ez az ESPN szerint többek között annak tudható be, hogy Ansu Fati és Pedri szerződéshosszabbítása, valamint Ronald Koeman vezetőedző menesztése is extra költségekkel járt.

A katalán klub jelentős veszteséget termelt az előző két idényben, így a La Liga 300 millióról 97 millió euróra redukálta az FC Barcelona költségvetési sapkáját, ami többek között tartalmazza az átigazolásokra és a szerződésekre költhető összegeket.

Xavit hétfőn nevezték ki a csapat élére, s az amerikai tévétársaság úgy tudja, a teljesítmény előrelendítésének érdekében, a klublegenda olyan csatárt igazolna januárban, aki képes a széleken is játszani. Azért is lehet szükség a támadósor megerősítésére, mert Luuk de Jongon, Memphis Depayon és Yusuf Demiren kívül mindenki sérült a támadók közül.

A Marca úgy tudja, a Barcánál Dani Olmo és Raheem Sterling neve is szóba került, mint potenciális téli érkezők. Úgy oldaná meg a vezetőség a szerződtetésüket, hogy vásárlási opcióval venné kölcsön őket.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37