Barcelona: Megígérem a szurkolóknak, hogy büszkék lesznek a csapatra! – Xavi

2021.11.08. 13:15
null
Xavi már nagyon várja, hogy elkezdhesse a munkát
Xavi, a Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzője a bemutatása előtt exkluzív interjút adott a klub honlapjának. Az ebben elhangzottakból válogattunk. A bemutatás 13.30-kor kezdődik, utána sajtótájékoztatót tart a klub.

„Mindent beleadok, hogy sikerre vezessem a Barcelonát – mondta Xavi a klub honlapjának adott exkluzív interjúban. – Megpróbálom átadni a tapasztalatomat, hogy újra címeket nyerjünk. Meg kell tanulnunk, hogy hogyan álljunk fel a vereségek után.”

„Szeretném megköszönni Laportának. Felhívott telefonon, és mondta, hogy nekem kell átvennem a csapatot. Tudom, hogy vannak pénzügyi és szakmai problémák is, de együtt megoldjuk ezeket.”

„Sokat követelek a játékosaimtól az edzéseken, de segítem is őket. Előny, hogy ismerem Ter Stegent, Albát, Busquetset vagy Piquét, tudom, hogyan kezeljem őket.”

„Érzékeny pillanatban érkeztem a csapathoz, de készen állok. Tudom, mennyire izgatott mindenki, mint ahogy én is. Megígérem a szurkolóknak, hogy büszkék lesznek a csapatra!”

„Az álmom volt, hogy edzhessem a Barcelonát, és most ez valóra vált. Már nagyon várom, hogy elkezdjem a munkát.”

Xavi így érkezett meg a Camp Nouba

 


 

 

Legfrissebb hírek

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40
Ezek is érdekelhetik