Barcelona: alá sem írt, de egyesek tudni vélik, ki lenne Xavi első igazolása

2021.10.29. 23:12
null
Kingsley Coman (a kép előterében) a kevés játéklehetőség miatt, a Barcelona Coman klasszisához mérten alacsony ára miatt kezdhet egyezkedni egymással (Fotó: AFP)
Ugyan még a vezetőedző érkezését sem jelentették be, a katalán Sport című napilap szerkesztői tudni vélik, hogy Xavi első igazolása a Bayern Münchentől kerülhet majd az FC Barcelonához. Legalábbis Kingsley Coman szerződtetésének megpróbálása a korábbi kiváló középpályás egyik feltétele ahhoz, hogy leüljön a Barca kispadjára.

 


A lap nem felejti el, hogy a Barcelona anyagi helyzete korántsem rózsás, ugyanakkor ezzel Xavi is számol. Kingsley Coman az egyéni képességei mellett az ára miatt is ideális célpont lehet a katalánok számára: a szerződése 2023 nyarán lejár, és jelen állás szerint nem akarja meghosszabbítani azt Münchenben, ahol – ugyan kisebb sérülés és betegség is hátráltatta az utóbbi időben (apróbb szívműtétre is szüksége volt) – Leroy Sané és Serge Gnabry mellett alig-alig jut szerephez a széleken. A jelenlegi idényben négy bajnokin mindössze 84 percnyi játéklehetőséget kapott Julian Nagelsmann vezetőedzőtől, s a minden sorozat beleszámításával nyolc tétmeccsen játékban töltött 262 perce sem fest sokkal meggyőzőbben.

Comant az elmúlt időszakban főleg Premier League-csapatokkal kapcsolatban emlegették: a Manchester United, a Manchester City és a Liverpool is szóba került a nevével.

Coman 2015 óta a Bayern futballistája, két idényen át kölcsönben szerepelt a bajoroknál, majd 2017-ben 21 millió euróért cserébe ki is vásárolták a játékjogát a Juventustól. 200 tétmeccsen 31 gólja és 50 gólpassza van a münchenieknél – többek között az ő találata döntötte el a 2020-as Bajnokok Ligája-döntőt is.

A francia szélső kabalának sem utolsó, páratlan sorozatot tudhat magáénak, hiszen profi karrierje 2012-es kezdete óta nem volt olyan idénye, amikor aktuális klubjával ne nyert volna bajnoki címet – a Paris Saint-Germainnel kettő, a Juventusszal kettő, a Bayernnel hat aranyérme van már.

Xavi szerint Comannak minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy a következő években alapember legyen Barcelonában, sőt, a megújuló katalán együttes egyik ikonjává is váljon idővel – legalábbis a Sport beszámolója szerint.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2026.09.25. 09:10

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46