Barcelona: elkezdték a tárgyalásokat Sergio Agüero ügynökeivel – sajtóhír

2021.05.07. 16:02
null
Agüero lehet a kulcs Messi maradásában? (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülése szerint az FC Barcelona megkezdte az első tárgyalásokat a Sergio Agüerót képviselő játékosügynökökkel az argentin támadó Spanyolországba igazolásáról. A hír szerint a klub reménykedik abban, hogy a csatár szerződtetésével Lionel Messi is marad a katalán együttesnél.

 

Mint azt már megírtuk, biztossá vált, hogy nem hosszabbítja meg Sergio Agüero nyáron lejáró szerződését a Manchester City. A bejelentés után rögtön elkezdődtek a találgatások az argentin jövőjéről, és a legtöbb sajtóhír az FC Barcelonát tartotta a legvalószínűbb befutónak. A katalán klub mellett az Arsenal és a Chelsea is szóba került, mint lehetséges kérő.

A spanyol futballban jártas Álvaro Montero a Sky Sports Newsnak elmondta, nagy esély van arra, hogy végül a Barcánál köt ki a futballista. A szakértő szerint az, hogy tökéletesen beszéli a nyelvet, ismeri a La Ligát, valamint Messivel nagyon jó barátságban van, hatalmas lehetőséget jelent a 32 éves játékosnak.

„A Barca korábban már jelezte, hogy Joan Laporta, a klub elnöke mindent megpróbál annak érdekében, hogy Messi maradjon, aminek az egyik eleme lehet Agüero szerződtetése. Emellett az elmúlt időszakban láthattuk, hogy a klub ikonja élvezi a játékot, nevetett, amikor megnyerték a Király-kupát, valamint Ronald Koemannal is javult a kapcsolata” – mondta a Sky Sports News-nakÁlvaro Montero.

Agüero 2011-ben igazolt át az Atlético Madridtól a Manchester Cityhez, amelyben eddig 387 találkozón 258 gólt szerzett. A játékos korábban azt nyilatkozta, hogy addig szeretne maradni Manchesterben, amíg sikerül megnyerni a Bajnokok Ligáját. Erre az utolsó idényében hatalmas lehetőség nyílik, hiszen a City bejutott a sorozat döntőjébe.

 


Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
20 órája

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
Tegnap, 9:35

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:24

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54