Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka
– Négy hét múlva betölti az 50. életévét, a német Szuperkupa közelmúltbeli elhódításával idén triplázott a története legnagyobb sikereit elérő Suhl együttesével. Kétezerhuszonhat Hollósy László nagy éve?
– Az ötvenes jubileum nyilván olyan, amit az ember megünnepel, ennek megvan a pozitív és a negatív oldala is: egyrészt lehet örülni annak, hogy már megértem az ötvenet, de a hátralévő időszakba is belegondol ilyenkor az ember. Próbálok pozitívan gondolkozni – válaszolta a suhli vezetőedzőként a hetedik idényét elkezdő Hollósy László. – Csodálatosra sikerült a 2026-os év, ennek különösen örülök, hiszen ez hosszabb munka eredménye. Az elmúlt hat-hét esztendőben jelentős fejlődésen ment keresztül a klub, és nekem is sikerült szakmailag előrelépnem, talán ennek hozadékai is az idei eredmények. Azért is örülök a Szuperkupa-győzelemnek, mert bizonyította a csapat, hogy van eredménye a munkának. Három kezdőjátékos elment, de pótolni tudtuk őket, húsz-huszonegy éves röplabdázóknak adtam bizalmat azokon a posztokon, amelyeken meggyengültünk, és ők bizonyították, hogy az összevásárolt Drezda is legyőzhető.
– Mire a legbüszkébb a németországi hat éve alatt?
– Elsősorban talán arra, hogy magamnak is bizonyítottam, hosszú távon is megállom a helyem a Bundesligában. Amikor a menedzserem, Dobi Edina először szólt, hogy lenne egy lehetőség Németországban, úgy voltam vele, álomszerű egy ilyen erős bajnokságban edzősködni. A hat év igazolta, ez nemcsak egy álom, hanem tényleg megállom a helyemet itt. Egy klub és egy tréner kapcsolata olyan, mint egy házasság, tehát egyszer fent, egyszer lent, de akár fent voltunk, akár lent, az elnökünkkel, Alexander Mantlikkal mindig meg tudtuk oldani a problémákat. Az egymás iránti töretlen bizalom kifizetődő. Emberi és szakmai oldalról is olyan visszajelzéseket kapok, hogy jó irányba haladunk.
– Mennyit változott az elmúlt években?
– Szakmailag mindig is annak a híve voltam, hogy egy edzőnek folyamatosan fejlődnie kell, hiszen a mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka, nagy a versenyhelyzet. Amellett, hogy elmélyedtem a röplabda technikai-taktikai elemeiben, az elmúlt hat évben sokat tanultam és át tudtam ültetni a gyakorlatba edzéselméleti elemeket, ilyen a periodizáció és az, hogy miként kell a terhelésmenedzsmentet alakítani személyekre és csapatra bontva, hogyan lehet a legjobb formát kihozni a játékosokból. Ehhez nyilván kell egy megfelelő szakmai stáb, de az alapját ki kellett dolgozni, erre tudtunk felépíteni egy programot. A másik ilyen a motoros tanulás. Sohasem felejtem el, amikor Jókay Zoltán mellett másodedző voltam a magyar női válogatottnál és a csehekkel vagy a bolgárokkal játszottunk, mindig bekukkantottunk az ellenfél edzésébe is, hogy mit és miért csinálnak. Eleinte a látottakat szolgai módon átültettük a saját edzéseinkbe, miközben mindig is érdekelt ennek a háttere. Sikerült megértenem a jelentőségét, és olyan rendszert felépíteni, amire minden játékos vevő és fejlődik – pozitív visszajelzés számomra, hogy a menedzserek azért küldik hozzánk a fiatal tehetségeket, hogy itt két-három év alatt felépítsük őket. Ilyen volt a cseh Monika Brancuská, aki a nyáron a világ egyik legjobb csapatába, a török VakifBankba igazolt tőlünk.
– A röplabda nemzetközi szövetségének edzőképzésében is részt vesz instruktorként. Ilyen szemmel is nézve mit tapasztalt a néhány héttel ezelőtt befejeződött női Európa-bajnokságon? Általában és magyar szempontból is.
– Érdekes trend, hogy a nyitásfogadó négyes ütők pozíciójába gyakorlatilag feladó- átlókat tesznek be. Az olaszoknál például a két méternél is magasabb átló, Ekaterina Antropova is négyes ütőben szerepelt. A nemzetközi röplabda egyre inkább a fizikai erő irányába halad, tehát minél magasabban és erőteljesebben támadva az erőnléti paraméterek felé mozdul el. A svéd válogatottnál is egy játékos, Isabelle Haak a domináns, az én szememben ő volt az Eb legértékesebb röplabdázója. A németeknél ez például hiányzik. A magyar válogatottnál is van egy domináns átló Németh Anett személyében, a többi pozíció viszont nincs azon a szinten, amelyen lennie kellene, hogy elérjük az európai középszintet. Meg lehet nézni, hol járnak a csehek, akik hosszú távú tervek alapján építették fel a csapatukat, és az én szememben a szlovén válogatott az egyik legpozitívabb példa. Legalább a cseh válogatott szintjét el kellene érnünk, ehhez nagy reformok kellenek, főleg az edzőképzésben, mert bár minden nemzeti együttesnél kiemelkedő szakember dolgozik, nem elég, ha valaki a tetején akarja megváltoztatni a rendszert, a játékosokat fel kell építeni.
– Említette, hogy hat éve álomszerűnek tűnt a németországi ajánlat. A közeljövőben mi lenne az álommunka önnek?
– Amikor az ember egyszer elér valamit, azt szeretné újra és újra átélni, miközben mindig többre vágyik, így én is. Figyelembe kell vennem a családomat is, a fiam Németországban jár iskolába, három nyelven beszél folyékonyan. Nagyon okosan kell döntenem, hogy mi legyen a következő lépés. A szerződésem lejár az idény végén, a Suhl mindenképpen szeretné, ha hosszabbítanék. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom egy még erősebb kihívásra. A Jóisten meghatározza, milyen tempóban haladjak, és úgy érzem, hogy jelenleg a megfelelő irányba haladok.
– Lesz még Hollósy László edző Magyarországon vagy újra szövetségi kapitány?
– Ez nyilván a projekttől is függ. Olvastam, hogy szeretnénk olimpiát rendezni tíz év múlva, ez olyan álom, amelynek a megvalósításában szívesen részt vennék én is, felépíteni addigra egy csapatot. Már megtanultam az életben, hogy sohase mondd, hogy soha, viszont jelenleg ez nem aktuális kérdés. Meg kell néznünk, milyen lehetőségeim vannak, de azt is látni kell, hogy az életvitel, amit edzőként folytatok, eléggé igénybe vesz, főleg pszichésen, ezért nyaranta mindig az volt a legfontosabb, hogy kipihenjem magam.
| NÉVJEGY |
 HOLLÓSY László |
Női röplabda: szettet rabolt az SZBRA a Békéscsabától
Kiss Grétával visszatérnek a sikerek is Balatonfüredre?
Női röplabda: a bentmaradás a célja az újonc Veszprémnek
