Barcelona: Lionel Messi újabb mérföldkövekhez érkezett

Vágólapra másolva!
2021.01.04. 13:53
null
Lionel Messi a hétvégi bajnokin (Fotó: AFP)
Lionel Messi újabb mérföldkövekhez érkezett klubkarrierje során: vasárnap az 500. bajnoki mérkőzésén, illetve a 750. tétmérkőzésén lépett pályára a Barcelona labdarúgójaként – kezdi összegzését az MTI.

Mint beszámoltunk róla, a 33 éves argentin sztár gólpasszal vette ki részét a sereghajtó Huesca felett aratott 1–0-s győzelemből, amelynek kapcsán Ronald Koeman, a katalánok szakvezetője megjegyezte: Messi nagyszerű gólpasszt adott, csapata pedig remek gólt szerzett.

A mérkőzésen több ígéretes helyzetet elpuskázott a Barcelona, de az utóbbi hetekben többször kritikus holland edző ezúttal a pozitívumokra helyezte a hangsúlyt. Kiemelte: amikor Messi a játék során kisodródik a szélre, a középpályásoknak, így a gólt ezúttal szerző Frenkie de Jongnak és társainak középen kísérniük kell a támadásokat az eredményes befejezés reményében.

A vesztes Huesca kapusa, Álvaro Fernández hangsúlyozta: alárendelt szerepet játszottak ugyan a mérkőzésen, de az egyetlen, vereségüket jelentő találat mégis csupán Messi zsenialitásának köszönhetően született.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

A Barcelona honlapja Messi rekordjaival kapcsolatban emlékeztet, hogy az argentint csak Xavi előzi meg, aki 1998 és 2015 között a bajnokságban 505, míg tétmérkőzéseken 767 alkalommal játszott a klub színeiben.

Messi a 17. idényét kezdte meg a Barca felnőttcsapatában; a 10-szeres bajnoki aranyérmes az 500 La Liga-mérkőzésén 451 gólt szerzett és adott 185 gólpasszt. Amikor pályára lépett a spanyol bajnokságban, a katalánok 369 alkalommal nyertek, ami csaknem 74 százalékos mutató.

Messin kívül csak tíz játékos érte el a La Ligában az 500-as határt. Az élen 622 bajnokival Andoni Zubizarreta áll, aki 1980-tól 1998-ig tartó karrierje során nyolc évig védte a Barca kapuját. A listáról az argentin mellett Joaquín Sánchez (565, Real Betis), Sergio Ramos (506, Real Madrid) és Raúl García (500, Athletic Bilbao) jelenleg is aktív játékos, míg egyetlen klubban a Real Madrid legendája, Raúl lépett legtöbbször pályára (550).

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58
Ezek is érdekelhetik