La Liga: Budapest az évbúcsúztató kampány egyik főszereplője

T. D.T. D.
2020.12.18. 13:54
null
Az érdeklődők a bajnoki trófeát is megtekinthették (Fotó: La Liga)
Karácsonyi kampányával „páros lábbal” búcsúztatja 2020-at a La Liga: a következő három hétben öt teljes fordulót rendeznek meg a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, amelynek évzáró akciójában Budapest az egyik nemzetközi főszereplő.

Az említett öt fordulóra világszerte 30 országban több mint 50 eseménnyel készül a La Liga – a helyszínek közé a magyar főváros is bekerült. A kiválasztott helyszíneken látványos utcai bemutatókkal, sorsolásokkal, az ismertebb épületekre vetítéssel hozzák közelebb a ligához a közönséget.

Nincs ez másképp Budapesten sem, ahol a járványhelyzet ellenére is közelebb kerülhetett szurkolóihoz a La Liga: a Vörösmarty téren található Gerbeaud homlokzatát különleges vetítés díszítette. A rajongók a hivatalos bajnoki trófeát és labdákat is megnézhették, illetve Lipták Zoltán, Hajagos Máté és Szabó Milán (a FreestyleFoci Club tagjai) is bemutatták trükkjeiket.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35