Barcelona: Messi találkozót kért, a klub nem enged – sajtóhír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.08.29. 08:31
null
Lionel Messi minden valószínűség szerint távozik (Fotó: AFP)
A Sky Sports News információi szerint Lionel Messi személyes találkozót kért az FC Barcelona vezetőségétől, hogy megoldást találjanak a korábban benyújtott átigazolási kérelmének ügyében.

 

A 33 éves argentin támadó azt szeretné, hogy az őt képviselő ügyvédek is jelen lehessenek a találkozón, amelynek középpontjában a békés válásról való megegyezés áll majd a játékos reményei szerint. Apró szépséghiba, hogy a spanyol sajtó úgy tudja, a Barcelona nem akar tárgyalóasztalhoz ülni, a klubnál ugyanis végletekben gondolkodnak: kizárólag a hosszabbításról hajlandóak egyeztetni, minden más esetben elutasítják a megbeszélést.

Mint ismert, Messi a hét elején távozási kérelmet nyújtott be az FC Barcelona vezetőségének, arról tájékoztatta a katalán klub vezetőit, hogy egyoldalúan felbontaná a szerződését, amire a megállapodásában foglaltak szerint minden idény végén lehetősége nyílik. Ezt elméletileg június 1-je előtt jeleznie kellett volna az elnökségnek, de a koronavírus-járvány és az októberig kitolt átigazolási időszak új helyzetet teremtett. A katalánok persze nem akarják elengedni a legnagyobb sztárjukat, ám ha mégis sor kerülne a válásra, a vezetőség ragaszkodik ahhoz, hogy Messi leendő csapata kifizesse a 700 millió eurós kivásárlási árat.

Érdeklődőkből természetesen nincs hiány, a Sky Sports szerint a Manchester City pályázik a legnagyobb eséllyel az argentin aláírására, Pep Guardiola és Sergio Agüero személye is az angol együttes mellett szól. A manchesteriek mellett a PSG-t, az Intert és a Juventust említik leginkább a kérők között.

Legfrissebb hírek

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
28 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Raphinha döntött, a Barcelona legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:26
Ezek is érdekelhetik