Real Madrid: a tartalékcsapat stadionjában játszanak

2020.06.01. 10:01
null
Az Alfredo Di Stéfanóról elnevezett létesítményben kerül sor a Real zárt kapus meccseire (Fotó: AFP)
Tartalékcsapata pályáján, hatezer férőhelyes stadionban játssza zárt kapus hazai mérkőzéseit az újrainduló spanyol labdarúgó-bajnokságban a Real Madrid.

 

A koronavírus-járvány hatására három hónapig szüneteltek a La Liga küzdelmei, amelyek a 28. fordulóval június 11-én indulnak újra, a fővárosi együttes pedig június 14-én fogadja az Eibart. Erre a Madrid külvárosában található, Alfredo Di Stéfanóról elnevezett létesítményben kerül sor, amelyet általában a Castilla használ.

A királyi gárda otthona, a Santiago Bernabéu Stadion felújítási munkálatai jelenleg is zajlanak.

A német után a spanyol lesz a második az európai topbajnokságok közül, amelyik a pandémiát követően újraindul. A liga közölte, minden mérkőzésen megemlékeznek „a világjárvány ellen harcoló hősökről”: a bajnokik 20. percében az üres stadionokban előre rögzített taps hangzik majd fel, amely a szurkolók által felvett videókból származik majd.

Javier Tebas, a liga elnöke elmondta: „Azt szeretnénk, hogy azzal együtt is változatlanul közel érezzék magukat a csapatukhoz, hogy nem lehetnek ott a stadionokban, nem tudják megünnepelni kedvenceiket. A játékosok pedig ezáltal érezhetik a szurkolók támogatását.”

A legtöbb találkozót kései időpontban játsszák majd a Spanyolországban ilyenkor szokásos magas hőmérséklet miatt, néhány összecsapásra azonban kedvező időjárási előrejelzések esetén korábban is sor kerülhet. Az újraindulás első hétvégéjén rendeznek majd mérkőzéseket 13 órai kezdettel is.

Legfrissebb hírek

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
14 órája

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
17 órája

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Villarreal a 98. percben mentett pontot

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 23:08

Mbappé pénteken már labdával edzett, a City elleni visszavágón bevethetik

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 18:19

Vinícius Júnior a Real Madrid történelmének legrosszabb tizenegyesrúgója a XXI. században

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 11:25
Ezek is érdekelhetik