Barcelona: végleg eladták a fiatal szélsőt – hivatalos

R. B.R. B.
2020.06.30. 13:06
null
Marc Cucurella (jobbra) végleg a Getafe játékosa lett (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli Getafe kölcsön után végleg megszerezte Marc Cucurellának, a Barcelona 21 éves spanyol labdarúgójának a játékjogát – jelentette be a két La Ligában szereplő klub.

 

Az U21-es válogatott futballista a Barcában nevelkedett, 2017 októberében mutatkozott be a felnőttcsapatban. Cucurella egyetlen tétmérkőzésen játszott a katalánok első számú együttesében. A bal oldali védőként és szélsőként bevethető játékos a 2018–2019-es idényben kölcsönben az Eibart erősítette, amely megvásárolta játékjogát az idény végén. A Barcelona azonban néhány héttel később négymillióért visszavásárolta, majd kölcsönadta a Getafének a fiatal tehetséget.

A klubok közleménye szerint a Getafe élt opciós jogával, és tízmillió euróért megszerezte a spanyol labdarúgó játékjogát. Ha a La Ligában jelenleg az ötödik helyen álló egyesület eladja Cucurellát, az átigazolási díj tíz százaléka a katalán klubot illeti – számolt be a megállapodás részleteiről a Barcelona és a Getafe.

Cucurella a mostani idényben 39 tétmérkőzésen játszott a Getaféban, egy gólt szerzett és hat gólpasszt adott. A bajnokságban csak egy meccsen nem játszott (eltiltás miatt hiányzott), rendre kezdőként kapott lehetőséget.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
3 órája

David Alaba távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:06

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.18. 22:53

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 14:49

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00
Ezek is érdekelhetik