Barcelona: néhány hónap után távozhat a kispadról Setién?

T. D.T. D.
2020.06.29. 13:26
null
Máris távozik az FC Barcelonától Quique Setién? (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint az idény végén meneszti Quique Setién vezetőedzőt az FC Barcelona vezetősége. A klub irányítói úgy érzik, hibát követtek el a kinevezésekor.

Setiént 2020 januárjában nevezték ki Ernesto Valverde utódjának az FC Barcelonánál, ám a klubnál nem elégedettek a vele elért eredményekkel, így a Goal értesülései szerint az idény befejeztével elküldik, amennyiben nem javulnak drasztikusan a katalánok eredményei.

Xavi úgy érzi, készen áll a Barcelona vezetőedzői posztjára

Setién eddig 17 mérkőzésen irányította a Barcát, 11 győzelem mellett háromszor kapott ki és ugyanennyiszer ikszelt vele az alakulat. Az ESPN úgy tudja, hogy a vezetőedző idény közbeni távozása esetén a B-csapatot irányító García Pimienta fejezheti be az idényt.

A Goal úgy tudja, hogy a vezetőedző kapcsolata a játékosokkal is megromlott, mivel a futballistákat zavarják a kiszámíthatatlan taktikai utasításai és a sajtóban tett nyilatkozatai is. Setiént erről a hétfői sajtótájékoztatóján is megkérdezték.

„Normális, hogy vélemény és vélemény között különbség van, nem először történik ilyesmi a világon. Én sem voltam könnyű eset játékosként. De a jó kommunikáció segít.”


Hogy még jobban érthessük, mi folyik Barcelonában: a legutóbbi, Celta Vigo elleni mérkőzésről előkerült egy felvétel, amelyen az látszik, hogy az egyik ivószünetben Eder Sarabia másodedző próbál valamit mondani Lionel Messinek, de az argentin oda sem figyel rá.

Az FC Barcelona jelenleg kétpontos hátrányban van a listavezető Real Madridhoz képest, legközelebb június 30-án, az Atlético Madrid ellen lép pályára. A katalán alakulat július 19-én játssza a 2019–2020-as idény utolsó bajnoki meccsét, a Napoli elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójára a tervek szerint augusztus 7-én kerül sor.

Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
13 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 09:01

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49