Real: Hazard nehezen állja meg, hogy ne egyen a karanténban

D. Á.D. Á.
2020.04.13. 14:53
null
Hazard-nak nem könnyű az élet a házi karanténban (Fotó: AFP)
Eden Hazard, a Real Madrid labdarúgója is házi karanténban tölti napjait a koronavírus-járvány miatt. A Marcának elárulta, nehéz időszak ez számára, hiszen próbál nem többet enni a megengedettnél, a kísértés viszont óriási.

 

Hazard-nak nem indult a legjobban madridi karrierje – jelenleg is sérüléssel bajlódik, ráadásul többen kritizálták, hogy túlsúlyosan vágott neki a spanyol bajnokságnak. Legutóbb ő is elismerte, hogy pocsék első idényt produkált a Real Madridban: a Chelsea-től 100 millió euróért megvásárolt klasszis játékos szerződése 2024 nyarán jár le, a labdarúgó a 2019–2020-as szezonban 15 mérkőzésen egyszer volt eredményes, miközben 23 találkozón különböző sérülései miatt nem volt bevethető.

Ezúttal arról beszélt a belga támadó, hogy az üres napokon most is nehéz megállnia, hogy ne egyen többet a kelleténél.

„Nagyon nehéz ez számomra. Próbálom elkerülni a spájzajtót, hogy ne egyek túl sok zsömlét, de ez nem egyszerű” – mondta Eden Hazard.

A sérülése ellenére folytatja a felkészülést, edzőjével az interneten keresztül tartja a kapcsolatot.

„Természetesen a saját edzőm sem jöhet be hozzám, de otthonról remek videókat küld nekem. Tíz napja kezdtünk ezzel a módszerrel dolgozni” – folytatta a belga klasszis.

Sok labdarúgót láthatunk manapság videókon, hogyan edz gyermekei segítségével, vagy éppen tanítja őket különféle trükkökre. Hazard-nak erre most nincs lehetősége.

„Nem igazán tudok a srácoknak most újat mutatni. Igazából egy lábbal vagyok képes edzeni” – tette hozzá Hazard.

Legfrissebb hírek

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59

Legyőzte, ezzel megelőzte az Osasunát az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
2026.04.21. 21:00

Megmenthető még a bajnoki cím? Nem kísérletezik a Real Madrid a Girona ellen

Spanyol labdarúgás
2026.04.10. 13:13

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

A hajrában szerzett két góllal mentett pontot az Osasuna a Mallorca ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 16:13

Álvaro Arbeloa: Most kiderül, ki méltó a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.03.06. 10:22

„Remélem, a BL-negyeddöntőben is találkozunk” – Diego Simeone a Barcelonától elszenvedett háromgólos vereség után

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 13:14
Ezek is érdekelhetik