Barcelona: „Lőj már, Antoine!” – káromkodva magyarázott az edző

T. D.T. D.
2020.03.03. 11:10
null
Eder Sarabia magyaráz Quique Setiénnek (Fotó: AFP)
Érdekes nézőpontra hívta fel a figyelmet a spanyol Vamos de Movistar televíziós csatorna a vasárnapi el Clásicóval kapcsolatosan. A középpontban Eder Sarabia, az FC Barcelona segédedzője áll.

 

Quique Setién segítője a katalánok szempontjából balul sikerült el Clásico alatt többször is hevesen káromkodva kommentálta a pályán történteket.

„Azt nem Busquetsnek kellett volna passzolni, hanem valamelyik mellette álló középpályásnak!”; „A k...a életbe, Antoine, lőj már! Lőj már, a rohadt életbe!”; Semmit sem úgy csinál, ahogyan kellene!”; „Nem lehet ennyire hátul a védelmi vonalunk!” – többek között ezeket olvasták le a Vamosnál a tréner szájáról a rengeteg káromkodás mellett.

Nem ez az első alkalom, hogy Sarabiát feldúltan gesztikulálva láthatjuk az oldalvonal mellett, miközben a vezetőedző, Quique Setién általában jóval visszafogottabban figyeli az eseményeket. A 39 éves szakember már a Las Palmasnál és a Betisnél is segítette Setién munkáját.

Habár a Twitteren sok Barca-szurkoló jelezte, hogy egyetért Sarabiával, a COPE nevű spanyol rádióállomás úgy tudja, a Barcelona játékosai nem elégedettek vele, és nincsenek meggyőződve arról, hogy ő a megfelelő ember a kispadon a vezetőedző mellett.

A mérkőzésről bővebben ITT olvashatnak.

Ben Hayward on Twitter

He's not doing anything he's supposed to..." Interesting video by @vamos featuring a very animated Eder Sarabia (Quique Setién's assistant coach) during #ElClasico https://t.co/i7eqGjaLvw



SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Real Madrid–Barcelona 2–0 (Vinícius Júnior 71., Mariano Díaz 92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
13 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 09:01

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49