Barca: Neymar igent mondott, a nyáron visszatérne – sajtóhír

H. K.H. K.
2020.03.21. 09:48
null
Neymar mindent meg fog tenni azért, hogy a nyáron visszatérhessen a Barcához (Fotó: AFP)
Katalán sajtóértesülések szerint Neymar mindent meg fog tenni azért, hogy a nyáron visszatérhessen az FC Barcelonához.

 

Mint a katalán Sport szombati címlapján olvasható, a brazil klasszis képviselői már tájékoztatták az FC Barcelona vezetőségét, hogy a 28 éves szupersztárnak az a vágya, hogy a nyáron ismét magára húzhassa a Barca mezét– a támadó ennek kapcsán hozzátette, mindent meg fog tenni azért, hogy ez meg is valósulhasson.

A Sport úgy tudja, Neymar ezúttal jelenlegi klubja, a Paris Saint-Germain vezetőségére nyomást gyakorolna szükség esetén, ami abban az esetben történne meg, amennyiben a francia gigász nem akarná elengedni.

„Neymar a Barcát akarja, a Barca pedig Neymart” – írja a katalán lap, amely hozzáteszi, a tárgyalásokat vélhetően ismét feszültség övezi majd, s lehet, hogy az ügy anemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) végződik, amely megállapítja, hogy a PSG-nek milyen kompenzáció jár.

A Sport a forrásaira hivatkozva 180 millió euróról ír, ezzel az összeggel számolnak Neymar és az FC Barcelona ügyvédei. A katalán gigász elnöke, Josep Maria Bartomeu állítólag már felvette a kapcsolatot a belgaWouter Lambrechttel, akit a FIFA és az UEFA ügyeinek kapcsán az egyik legjobb ügyvédnek tartanak.

Neymar 2017 nyarán, viharos körülmények között távozott a Barcától, átigazolási rekordot jelentő, 222 millió eurót fizetett érte a PSG.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
16 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37