Barcelona: megműtötték Dembélét, lemarad az Eb-ről is

I. M.I. M.
2020.02.11. 18:34
null
Ousmane Dembélére hosszú ideig nem számíthat a Barcelona (Fotó: AFP)
Megműtötték Ousmane Dembélét, a Barcelona labdarúgócsapatának támadóját – közölte hivatalos honlapján a klub. A francia játékosra hat hónapos kihagyás vár a katalánok tájékoztatása szerint, így lemarad a nyári Európa-bajnokságról is.

 

Ahogy arról beszámoltunk, Ousmane Dembélé rehabilitációja után múlt hétfőn újra elkezdte az edzéseket a csapattal, de szúrást érzett a korábban már sérült jobb combjában, ami miatt abba is hagyta a tréninget. A vizsgálatokon kiderült, hogy a 22 éves támadó combhajlítóizom-szakadást szenvedett, majd az is, hogy műtétre van szükség.

A műtétre kedden, Finnországban került sor, a beavatkozás sikeres volt – tájékoztatott a Barcelona kora este. A klub közlése szerint a rehabilitáció hat hónapot vesz igénybe, így Dembélére ebben az idényben már nem számíthatnak a katalánok, valamint a nyári Európa-bajnokságon a francia válogatott sem.

Dembélé a jelenlegi idényben sorozatos sérülései miatt eddig csupán kilenc mérkőzésen tudott szerepelni, ezeken egy gólt szerzett. A Barcelona 2017 nyarán szerződtette a Borussia Dortmundtól 120 millió euróért, az elmúlt két és fél évben 74 tétmeccsen 19 gól és 17 gólpassz fűződött a nevéhez.

A Transfermarkt kimutatásai szerint a 74 mérkőzése mellett sérülés miatt 63 meccsről maradt le eddigi barcelonai pályafutása alatt, mostani sérülésével a kihagyott találkozóinak száma több lesz, mint amennyin bevethető volt.


Legfrissebb hírek

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
1 órája

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Hihetetlen a támdósorunk” – Dembélé a csapategységet dicsérte a csoportgyőzelem után

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:37

Dembéléé a második leggyorsabb mesterhármas, ő a harmadik francia triplázó – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:42

Dembélé főszereplésével a franciák simán nyerték a csoportrangadót a norvégok ellen

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:00

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

Haaland nem kezd a norvégoknál, a franciáknál ott van Mbappé a csapatban

Foci vb 2026
2026.06.26. 19:48

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21
Ezek is érdekelhetik