Boca: a felnőttcsapatba sem fért még be, de a Barca elvinné

T. I.T. I.
2019.11.01. 12:44
null
Santiago Ramos Mingo lehet a Barcelona következő nagy felfedezettje? (Fotó: Twitter)
Argentínából igazolhat tehetséges védőt a Barcelona, legalábbis erről ír a Football Espana a helyi TyC Sports tévécsatorna információira hivatkozva. A 18. életévét novemberben betöltő Santiago Ramos Mingo eddig a Boca Juniors felnőttcsapatában nem jutott szóhoz, de így is felkeltette a katalánok érdeklődését.


Ramos Mingo
a tehetsége mellett még egy előnyös tulajdonsággal bír barcelonai szempontból: még nincs profi szerződése a Bocával, vagyis kifejezetten olcsón meg tudnák szerezni. Erre egyébként november 21-e után lesz lehetőségük, a futballista ugyanis ekkor lesz 18 éves. A védő a Barcelona korábbi játékosának, az utánpótlásközpont jelenlegi vezetőjének, José María Bakerónak szúrt szemet.

A TyC Sports úgy tudja, Ramos Mingo családját már korábban megkeresték Barcelonából, de az érdeklődés még nem kapott hivatalos formát, sem a játékos, sem a Boca nem kapott szerződéstervezetet a katalánoktól.

A 17 éves labdarúgó a felkészülési időszakban a Boca első keretével készült, felkészülési mérkőzésen lehetőséghez is jutott, de bajnokin és kupamérkőzésen még nem mutatkozott be a Buenos Aires-ieknél. A tétmérkőzésen való debütáláshoz a Libertadores-kupában állt a legközelebb, az Athletico Paranaense elleni nyolcaddöntős mérkőzést a kispadról nézte végig.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51