Barca: mégis játszhat az Inter ellen Messi és Dembélé?

2019.09.30. 13:04
null
Messi mégis ott lehet szerdán a Camp Nou gyepén? (Fotó: AFP)
A vártnál jobban halad Lionel Messi felépülése, így egyáltalán nem kizárt, hogy bekerül a meccskeretbe az Inter elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésre. Ousmane Dembélé felépülése sem kizárt – mind a ketten a csapattal teljesítették a hétfői edzés egy részét.


A barcelonai Sport később a klub által megerősített információi szerint Dembélé és Messi is a csapattal teljesítette a hétfői tréning egy részét, ezt követően tovább folytatták a speciális rehabilitációs programjukat. A katalánok mindent elkövetnek azért, hogy legalább az Inter elleni meccskeretbe bekerülhessen a két játékos – erre annak ellenére is van esély, hogy korábban mindkettejük esetében csekély reményt fűztek ehhez a sajtóban.

Mint ismert, Messi a Villarreal elleni, szeptember 24-i bajnoki meccsen sérült meg újra korábbi gondjai után, míg Dembélé a Getafe elleni La Liga-találkozó előtt dőlt ki az idényben másodszor.

A Barcelona a Dortmundban elért döntetlenje után először az Inter ellen lép pályára hazai pályán a jelenlegi BL-kiírásban.

FC Barcelona on Twitter

Ciutat Esportiva Leo #Messi y @Dembouz train for part of the session with the group #ForçaBarça


 

OKTÓBER 2., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
F-CSOPORT
18.55: Slavia Praha–Borussia Dortmund
21.00: FCBarcelona–Internazionale

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
3 órája

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
7 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37