Barcelona: „Dembélé rendes srác, de… Őrült élet ez”

2019.08.21. 16:19
null
Ousmane Dembélé pályán kívüli életét ismét kritika érte (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, sokadszorra is combizomsérülést szenvedett Ousmane Dembélé, az FC Barcelona francia válogatott labdarúgója, aki legközelebb csak szeptember második felében, nagyjából öt hét múlva léphet ismét pályára. Az tulajdonképpen eddig sem volt vita tárgya, hogy a 22 éves támadó a pályán kívül nem él élsportolóhoz méltó életet, és ezt most korábbi szakácsa, Mickael Naya megerősítette.

 

„Ousmane és környezete tisztában van vele, hogy a kritikák kereszttüzébe kerülnek, bármi történjék is. Minden a nyakukba zúdul. De gazdagok és nem érdekli őket” – mondta a francia Le Parisien napilapnak Mickael Naya, aki 2018 augusztusa és decembere között dolgozott Dembélé magánszakácsaként, mígnem a futballista menedzsere elbocsátotta – ahogy a korábbi három séfet is.

„Ousmane rendes srác, de nem tudja irányítása alatt tartani a saját életét. A nagybátyjával és a legjobb barátjával él együtt, akik semmit sem mernek neki szóvá tenni. Őrült élet ez” – folytatta Naya.

„Soha nem láttam alkoholt fogyasztani, viszont egyáltalán nem becsüli meg a pihenőidejét. Nincs körülötte profi közeg. Megpróbáltam rendszerezni az étkezését a mérkőzések előtt, és felügyelni a regenerációs idejét, minden jól is ment, ám attól fogva, hogy a barátaival van, teljesen megváltozik. Egyébként egy érdeklődő, nyitott és udvarias személyiség” – tette hozzá Dembélé korábbi szakácsa.

A francia szélső a Bilbaóban összeszedett combsérülése miatt a szeptemberi válogatott szünet előtti három meccset, a Betis, az Osasuna és a Valencia elleni bajnokikat biztosan kihagyja.

Legfrissebb hírek

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
16 órája

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37