BL: Jézus Krisztust sem kedvelte mindenki – Morata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.20. 16:33
null
Morata boldog az Atléticónál (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Madrid csatára, Álvaro Morata az As-nek számolt be az eddigi benyomásairól régi-új klubjánál. Elmondta azt is, hogy megünnepelné-e az első Atlético-gólját volt csapata, a Juventus ellen?

Morata 2007 nyaráig játszott az Atléticónál, majd egy rövid, Getafénél eltöltött időszak után került a Real Madridhoz. Utóbbi klub színeiben mutatkozott be a spanyol élvonalban is, két periódusban, összesen 63 La Liga-mérkőzésen 25 gólt szerzett a Realnál. Ezt követően igazolt Chelsea-hez, amelyben másfél év alatt 47 bajnokin 16 találatig jutott.

„Nem szerethet téged mindenhol, mindenki. Még Jézus Krisztust sem kedvelte mindenki. A klub és a csapattársaim remekül fogadtak, és ezt nagyra értékelem. Inkább mások dühösek rám. Több klubtól kaptam ajánlatot, és nem egy csapattársam tudja, mit áldoztam fel, hogy itt lehessek” – mondta az As-nek a 26 éves csatár.

A spanyol támadó azt is kiemelte, hogy az argentin trénerrel,Diego Simeonéval már korábban is beszélt egy esetleges visszatérésről.

„Az az igazság, hogy három és fél évvel ezelőtt vettük fel először a kapcsolatot. Szavamat adtam rá, hogy amikor meglesz a lehetőség rá, az Atléticóhoz jövök. Korábban ez nem csak rajtam múlott.”

„Ez a tökéletes csapat számomra. Szeretek futni, védekezni és kellemetlen lenni az ellenfél számára. Nem egyszerű rögtön megtanulni a gondolkodását egy olyan együttesnek, mint az Atlético. Kívülről könnyűnek tűnhet, de tudnod kell, taktikailag mit csinálsz. A lehető leggyorsabban próbálom ezt elsajátítani, biztos vagyok benne, hogy egyre jobban fogok játszani” – folytatta Morata, aki három spanyol bajnoki után csak egy gólpasszal rendelkezik.

„Hogy ha a Juve ellen szerezném az első gólomat az Atléticóbanl, megünnepelném-e? Talán Torinóban, tiszteletből nem tenném meg. A Juventus az én olasz klubom, sokat jelentenek nekem az ottani szurkolók” – fogalmazott Morata, aki 2014 és 2016 között volt a Juve játékosa.

Az Atlético Madrid ma (szerda) este a Juventusszal csap össze a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

21.00: Schalke 04 (német)–Manchester City (angol) (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
19 órája

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13

A Valencia szerződtette az Újpest fiatalját – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.27. 19:26