Real: Pérez miatt hagytam el a klubot – C. Ronaldo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 15:36
null
Florentino Pérez és Cristiano Ronaldo 2016-ban: ekkor még minden rendben volt (Fotó: AFP)
A nyáron a Real Madridtól az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventushoz szerződő portugál klasszis, Cristiano Ronaldo a France Football e heti számában olvasható interjúban elárulta, hogy Florentino Pérez, a spanyol fővárosi csapat elnöke miatt hagyta el a klubot.


Éreztem a klubon belül, főképp az elnök felől, hogy nem úgy számítanak rám, mint ahogy az elején. Az első négy-öt évben megvolt az az érzésem, hogy én vagyok Cristiano Ronaldo, majd ez megváltozott. Úgy nézett rám az elnök, mintha már nem lennék nélkülözhetetlen. Ez ösztönzött arra, hogy elhagyjam a klubot” – mondta Cristiano Ronaldo.

Néha megnéztem a híreket, amikben az állt, hogy el akarom hagyni a klubot. Volt benne valami, de az igazság az, hogy nem éreztem azt, hogy Florentino Pérez visszatartana. Ha a pénzről lenne szó, akkor Kínába költöztem volna, ahol ötször annyit kapnék, mint a Juventusnál, vagy a Real Madridnál. Hasonlóan keresek itt is, mint Madridban. A különbség az, hogy a Juve akart engem, és ezt a torinóiak világosan elmondták nekem” – majd elmondta, hogy Zidane távozása nem nagyban befolyásolta a döntését.

Ronaldo a France Footballnak arról is beszélt, hogy az előző idénye alapján megérdemli az Aranylabdát, és egy álma válna valóra, ha hatodszorra is megnyerné.

A 33 éves játékost a szexuális zaklatásos botrányáról is kérdezték: „Természetesen ez a történet befolyásolja az életemet. Van egy párom, négy gyermekem, egy idősödő édesanyám, szóval egy családom, amelynek tagjai nagyon közel állnak hozzám. Nem is beszélve a jó hírnevemről. Képzelje el, hogy valaki megvádol ezzel. Tudom, hogy ki vagyok és mit tettem. Egy nap kiderül az igazság.

Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57
Ezek is érdekelhetik