Real: Benzemát ezúttal emberrablással vádolják, a francia tagad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.19. 10:48
null
Karim Benzemát ezúttal emberrablással gyanúsítják (Fotó: AFP)
Korábbi ügynöke emberrablással gyanúsítja Karim Benzemát, a Real Madrid labdarúgócsapatának francia sztárját.

 

Az ügyet a Mediapart nevű francia portál robbantotta ki, amely arról ír, hogy Benzema korábbi ügynöke, egy bizonyos Leo D'Souza október 8-án beperelte a játékost, mondván, az megpróbálta elrabolni.

A történet szerint egy nappal előtte, Párizsban egy bár mellett ketten megpróbálták D'Souzát egy fekete furgonba tuszkolni – az ügynök állítása szerint a két illetőt felismerte, s azok Benzema barátai voltak. A felek közti nézeteltérést 44 ezer fontnyi pénzösszeg okozta, amelyet még Marokkóban foglaltak le a vámosok.

A vádlót nem sikerült a furgonba csalni, köszönhetően annak, hogy több, a bár előtt tartózkodó férfi is D'Souza segítségére sietett. D'Souza azt mondja, Benzema rendelte el az elrablását, akinek két barátja az eset után egy szállodába ment – amelyben történetesen a futballista is épp akkor tartózkodott.

Az ügyben vizsgálat indult, Benzema a közösségi oldalán már tagadta a vádakat, mondván, az egész hazugság. „Ilyen komolyan lehet a világon?” – reagált a Real Madrid sztárja.

Benzemának ez mindenesetre nem az első kétes ügye: 2015-ben eljárás indult ellene, azzal vádolták, hogy bűntárs volt válogatottbeli csapattársa, Mathieu Valbuena megzsarolásában. Utóbbi játékos 2015 júniusában tett panaszt amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta, és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló szexvideó, s ha nem fizet 150 ezer eurót (47 millió forintot), nyilvánosságra hozza azt.

Benzemát 2015 novemberében hallgatta ki és vette rövid időre őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el.

A sértett Valbuena nem sokkal később Benzema ellen vallott, s egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármit elkövetett volna, ami törvénybe ütköző.

Benzema ezt megelőzően, 2010-ben szexbotrányba keveredett, miután válogatottbeli társával, Franck Ribéryvel együtt egy Zahia Dehár nevű prostituáltnak fizetett a nő szolgáltatásaiért, akiről valamivel később kiderült, hogy akkor még csak 17 éves volt. Ribéry akkor elismerte a vádakat, hozzátéve, nem tudott a nő koráról, Benzema viszont mindent tagadott.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia: milyen elvirágzás? 750 millió eurót költöttek erősítésre a csapatok

Minden más foci
2026.09.16. 18:09

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
2026.09.02. 17:40

Szalah után Benzemával erősíthet a Fradi El-selejtezős ellenfele

Európa-liga
2026.08.20. 11:55

Benzema vb-történeti lövésétől Kiss László rekordjáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.15. 15:12

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

„Ki ne akarna játszani egy világbajnokságon?” – Benzema arról, mi lenne, ha három év után újra beválogatnák

Minden más foci
2025.12.12. 11:59

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39