La Liga: Luis Suárez szerint a VAR tönkreteszi a gólörömöt

MTI MTIMTI MTI
2018.09.05. 13:10
null
Luis Suárez úgy véli, sokkal jobb megoldás lenne a gólbíró-technológia alkalmazása (Fotó: AFP)
A videobíró (VAR) megzavarja a játék természetes menetét Luis Suárez, az FC Barcelona uruguayi válogatott csatára szerint, aki úgy véli, jobb lett volna, ha a gólbíró-technológiát alkalmazzák a spanyol bajnokságban.

 

A La Ligában a mostani szezonban vezették be a VAR használatát, amely múlt vasárnap, a Barcelonának az újonc Huesca ellen 8–2-re megnyert mérkőzésén is főszerepet kapott: Suárez 39. percben szerzett gólját előbb les miatt nem adta meg a játékvezető, majd a videobírós ellenőrzés után mégis érvényesnek ítélte a találatot.

„A VAR tönkreteszi a gólörömöt és az ünneplést” – jelentette ki Suárez egy szerdai rádióinterjúban.

„A védők egyfolytában reklamálnak valamiért, a játék pedig emiatt elveszíti a természetes menetét” – mondta a támadó, és hozzátette, szerinte sokkal jobb megoldás lenne a gólbíró-technológia alkalmazása. „Jelenleg akár az is előfordulhat, hogy egy akaratlan kezezés után vezetünk egy ellentámadást, gólt szerzünk, majd a játékvezető visszanézi az eseményeket, és a kezezés miatt érvényteleníti a találatot.”

Olaszországban és Németországban már korábban bevezették a VAR-t, az angol Premier League pedig 2013 óta a gólbíró-technológiát használja, de a videobírós rendszert egyelőre nem. A VAR alkalmazását a nagy többség sikeresnek ítélte meg a nyári oroszországi világbajnokságon.

Spanyolországban azután döntöttek a technológiai segítség alkalmazásáról, hogy az előző szezonban éppen Suárez érvényes gólját nem adták meg a Valencia elleni meccsen annak ellenére, hogy a televíziós közvetítésben tisztán látható volt, ahogy a labda áthaladt a gólvonalon.

A videobíró minden, a mérkőzést jelentősen befolyásoló, vitatott esetben – így többek között kiállításnál, tizenegyesnél, lesállásból szerzett gólnál – lehetőséget ad arra, hogy a játékvezető visszanézze az esetet a pálya szélén elhelyezett monitoron, és a visszajátszás alapján megváltoztassa döntését. A gólbíró-technológia ezzel szemben a beépített érzékelők segítségével csak abban segít a bírónak, hogy kérdéses esetben meg tudja állapítani, a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon.

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:21

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08