Barca: „Sajnálom CR távozását, nem tett jót a spanyol focinak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.18. 11:22
null
Josep Maria Bartomeu jobban örült volna, ha Cristiano Ronaldo marad a Real Madridban (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport megszólaltatta Josep Maria Bartomeut, az FC Barcelona elnökét, aki a labdarúgó Bajnokok Ligája új idényéről, valamint Cristiano Ronaldo nyári klubváltásáról is elmondta a véleményét. A katalán klub első embere elárulta, sajnálja, hogy az ötszörös aranylabdás elhagyta a Real Madridot, és a Juventushoz igazolt.

 

„Ki nyeri meg a BL-t? Kiegyensúlyozott versengésre számítok. Senki sem akarta eladni a legjobb játékosait, a klubok inkább a sportszakmai, mintsem a gazdasági érdekeiket helyezték előtérbe. A Juventus kivételével egyetlen klub sem kötött világraszóló üzleteket, Andrea Agnelli (a Juve elnöke – a szerk.) azonban óriásit húzott, aminek nem örülök, mert a La Liga egy sztárt veszített el. Neymar után két éven belül a másodikat. Ez nem tett jót a spanyol labdarúgásnak. Ronaldóval nemcsak a Juventus lesz erősebb, hanem a teljes Serie A is” – utalt a portugál klasszis átigazolására Bartomeu.

„Nem foglalkozom vele, hogy a Real Madrid esetlegesen gyengült Ronaldo távozásával, mert a legjobb futballal szeretnénk előrukkolni. Csak így tudunk versenyre kelni a Premier League-gel, amely a leggazdagabb bajnokság. Ami a Bajnokok Ligáját illeti: egyetértek Messivel, a Juve Ronaldóval a soraiban sokkal valószínűbb, hogy elhódítja a trófeát” – tette hozzá a Barca elnöke.

A katalánok kedden 18.55-től hazai környezetben, a Camp Nouban a holland bajnok PSV ellen kezdik meg szereplésüket a legrangosabb európai kupasorozat új szezonjában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

B-CSOPORT
18:55:
FC Barcelona (spanyol)–PSV (holland) (Tv:Spíler2) – élőben az NSO-n!
18:55: Internazionale (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv:Spíler1)

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57
Ezek is érdekelhetik