Barcelona: elhappolták a Roma elől a brazilt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.24. 18:42
null
Malcom a Barcelona harmadik nyári érkezője (Fotó: fcbarcelona.com)
Az FC Barcelona a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 41 millió euróért szerződteti Malcomot a Bordeaux-tól.

 

A 21 esztendős brazil utánpótlás-válogatott támadó – aki elsősorban a szélen játszik – kedd este érkezik meg Barcelonába, és szerdán esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, melyet követően aláírja öt évre szóló szerződését.

A katalánok harmadik nyári érkezője – Clément Lenglet és Arthur után – eredetileg a Romához igazolt volna, az olasz klub hétfőn már be is jelentette, hogy mindenben megegyezett a Bordeaux-val, a Barca azonban az utolsó pillanatban ráígért a Roma ajánlatára, ezért a játékos nem utazott el az olasz fővárosba.

Malcom 2016 januárjában a Corinthianstól szerződött a francia gárdához, amelynek színeiben 96 mérkőzésen 23 gólt és 16 gólpasszt jegyzett. Az ő érkezése azt jelenti, hogy a Barcelonának jelenleg négy, EU-n kívüli futballistája (rajta kívül Philippe Coutinho, Yerry Mina, Arthur) van a megengedett három helyett, s közölük minden bizonnyal Mina távozik, aki közel áll ahhoz, hogy az Evertonhoz igazoljon.



Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
19 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42